Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

ÓIFJÜ ÉLETEM!. Mért nem szeretnek engem, mért hogy mindenki bánt? Hiszen tán senkiben sem égett még ennyi láng ; kit ennyi vágy s tüz éget: örülnöm nem szabad, csupa öröm az élet s rám mennyi bú szakad! Ó mért hogy nincs öröm ragyogni bús virágon, mért hervad gyönyöröm rügyezni-száraz ágon? Gonosz magányba űznek s megőrjít a magány, amíg mások örülnek: tőlem fut mind a lány. A sorsom: csak siratni elképzelt rémeket, örök árván maradni vagy várni réveteg. — S ha néha elfelejtem hogy mennyi kín felettem, ha kong a lomha éjben száz bús harang a szélben: kegyét szép kedvesének sós könnytől nedves ének siratja, mint picinyke világát őszi cinke; — — de jaj! lehullva ismét, lelkem sír, egyre sír; jó volna futni innét, sebemre nincsen ír. A lelkem halvány árnyék, ki tudja, mire vár még? Nincs harmat a virágra, maradtam árva, árva ... 1917. november 9.