Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

Istennő, lengő légbe szőtt, aknák tüze, lappangva-átkos : fázó lelkem kér uj erőt s oltárodon ércdallal áldoz. Légy lelkem örök királynője, légy titkos álarc: szép szirén, a puha test bársonyos kéje; — vagy lomha álmod öntsd felém: rejtelmes, bús borodba mérget, — Gyönyör, acélizmú kisértet! 1917. október 24. AZ ARCKÉP (BAUDELAIRE) Betegség és halál hamuvá éget minden tüzet, mely lelkünkbe borúit; hol van szemed, mely oly szelíden égett, s ajkad, melyen szivem mámorba fúlt? És csókod, a sok égő balzsamos csók és a fénynél vakítóbb lángolás, mondd: merre tűnt? — Lelkem, nézd az utolsót: homályos rajz, fakuló pár vonás, mely, mint magam, a magány síri árnya; a vén Idő fölötte száll tova és minden nap súrolja durva szárnya .. . Élet s Művészet átkos gyilkosa, nem ölheted meg, tőrrel szivén ütve: öl, ki dicsőségem s a lelkem üdve! 1917. október