Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

Végre ez egyszerű felkiáltásban tört ki a lelkem: „Mindegy akárhová! mindegy akárhová! csak kívül legyen a világon!" — 1917. augusztus 16. DÉLUTÁNI ÖRÁK XII. (VERHAEREN) Lámpánk kigyúl, leszáll a boldog óra: minden nyugodt, vigasztaló ma este, a csönd zsong, mintha nagy pelyhekben esne friss hó a hóra. A boldog óra ez, midőn kedvesem eljő oly édesen, miként a szellő s mint a felhő oly kedvesen, oly csendesen. Egy szót sem szól, — s én hallgatom; de lelke most szemébe omlik, ragyogó könnyes csókokon lelkét lelkembe csókolom. A boldog óra ez, midőn kigyúl a lámpa, midőn kirezdűl mély szivünk áttetsző falán keresztül a vallomás s a vágy is együtt: egész napon csak őt szerettük! S beszélgetünk, így, egyszerűen: gyümölcsről, mely kertünkben termett, virágról, mely ma felszökött a lomb között; a gyöngédségtől halványabb a szó, s emléket kelt, mely villám, szárnyaló ha ódon asztalfiók mellett régi levélkéken merenghet. 1917. augusztus 18.