Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)
DEBRECENI VERSEK
ANY WHERE OUT OF THE WORLD ! (Mindegy akárhová — kívül a világon!) (BAUDELAIRE) Ez az élet kórház, ahol minden beteget az a vágy tölt el, hogy ágyat cseréljen. Ez szenvedne a kályha előtt és mind azt hiszi, hogy az ablaknál meggyógyul. Ügy érzem, hogy mindig ott volna jó, ahol nem vagyok, és a kóborlás egyike azoknak a kérdéseknek, melyeket lelkemmel szüntelen tárgyalok. — „mondd csak, lelkem, szegény, rég-kihűlt lelkem, mit gondolsz arról: ha Lissabonban laknánk? Ott meleg az ég és te is vidám lennél, mint egy gyík. A város a tengerparton fekszik; s azt mondják, márványból épült és olyan nép lakja, mely annyira gyűlöli a növényeket, hogy minden fát kiirtott onnan! Íme: egy táj, a te ízlésed szerint! Az egész csupa fény és márvány: s alatta a víz, az élő tükör!" A lelkem nem felelt. — „Ha annyira szereted a nyugalmat, a mozgás látványosságával, — akarod, hogy Hollandba menjünk, ebbe az áldott országba? Talán gyönyörködni fogsz ezen a vidéken, amelynek képét annyiszor megcsudáltad a múzeumokban. Mit gondolsz Rotterdamról, te, aki az árbocerdőt szereted? — és a házak tövében horgonyzó hajókról?" Lelkem néma maradt. — „Batavia talán szebben mosolyogna rád? Különben ott az európai kultúrát a trópusi szépséggel egyesülve találjuk." Egy szó sem. — Talán halott volna a lelkem? — „Hát a fásultság oly fokára jutottál, hogy csak a kínban érzed magadat? Ha így van, fussunk olyan országokba, melyek a Halálhoz hasonlók. Megértelek teljesen, ó szegény lélek! Vigyük koffereinket Torneóba. Menjünk még messzebb, a balti tenger legtúlsó partjáig, vagy még messzebb az élettől, ha lehetséges; és pihenjünk meg a sarkon. Ott csak ferdén súrolja a földet a sugár és a világosság s az éjszaka lassú váltakozása kioltja a színességét és növeli az egyhangúságot, mely már fél-megsemmisűlés. Ott hoszszú homályfürdőket vehetünk, néha-néha pedig szórakoztatva szórja ránk rózsakévéit az északi-fény, mintha a Pokol művészi lángjának visszfénye volna."
