Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Művészeti és irodalmi iskolák

let, a szerelem, a félelem stb. mégpedig „eredendő formájukban'", amikor még magukban foglalják a világ eszmei tartalmának misz­tikus principiumát. Ezen az úton indultak el tehát az „igazi" expresszionisták (írók: August Stramm, Herwarth Waiden, Lothar Schreyer; festőművé­szek: Vaszilij Kandinszkij, Heinrich Campendonk, Máttis-Teutsch János, Paul Klee, E. Waschke, Max Pechstein, Marc Chagall. Franz Marc és Walt Laurent). Az expresszionista elvet azonban — mind a lényegben, mind a formában — még az „igazi" expresszionisták közül is csak a költő Stramm, valamint a festő Kandinszkij és Máttis-Teutsch érvényesíti következetesen. A többiek, az ál-ex­presszionisták tömegével együtt, csak az expresszionizmus kife­jező erejét (mint módszert) és miszticizmusát (mint a nehézségek megoldását) fogadták el. Legjobbjaik felhasználták még a kubiz­mus formai vívmányait is (Franz Marc). De az expresszionizmus és az ál-expresszionizmus egészében véve a vallási témákhoz mene­kült. Megalkották az expresszionista krisztusok, mártírok és más „misztikus" jelenségek egész galériáját, mintha csak valósággal a kereszténység reneszánsza kezdődött volna el. Ez igen figyelemre méltó. Az a tény, hogy az expresszionizmus semmilyen témát sem tudott találni a jelenkorban, hogy vagy merő absztrakcióba, vagy a kereszténység témáihoz menekült, frappáns bizonyítéka annak, hogy már csírájában halott volt. Ugyanakkor néhány expresszionista festő az érzelmek és a for­mák „eredendő tisztaságának" gondolatából kiindulva elhatározta, hogy visszanyúl a primitív művészethez — a négerek művésze­téhez (néger szobrászat), az ókori Egyiptom és a 2—6. század ke­resztény mestereinek művészetéhez, s ihletet merítenek a gyer­mekrajzokból is. amelyek véleményük szerint a legközelebb áll­nak a gondolat és az érzelem primitív formáihoz. Ezek a művészek tavulni mentek az ősemberhez és a gyermekek­hez. Ezek a neoprimitivisták a modern életet túlságosan bonyolultnak, rafináltnak találták ahhoz, hogy megtalálják benne az eredendő „tiszta" személyiség formáit; a tökéletes absztrakció (például Kan­dinszkijé) azonban idegen volt számukra, mert nem tagadták ál­talában a valóságot, hanem csak a jelenkor „hazug" valóságát. A neoprimitivisták iskolája, a későbbiekben, noha kezdetben ön­álló volt, nem őrizte meg tiszta jellegét, hanem egyes elemei át­kerültek az expresszionizmus módszereibe; ezért az egész neo­primitivizmust úgy tekintjük, mint az expresszionizmus kísérletét, hogy ellensúlyozza túlságosan irreális jellegét — a primitív művé­szetektől átvett realitások segítségével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom