Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Művészeti és irodalmi iskolák

5. A kubizmus és csődje Az ókori görög társadalom a „sorssal" magyarázta az élet értelmét. A kereszténység a szükségszerűség eszméjét az isten fogalmára alapozta, a feudalizmus pedig az „istentől való" államhatalomra. A polgári társadalomban nincs ilyen centrális ideológiai kényszerítő erő. Az ideológiai kényszerítő erők itt merőben anarchikus jellegűek, és számos ellentétet alkotnak (az egyik legmélyebb ellentét a vallás és a természettudomány közötti). Ennek következménye azután az, hogy a nyárspolgár egyén, aki osztályhelyzete keretén belül „szabadon" választhatja a világszemlélet bármely formáját, szabadon hihet vagy nem hihet istenben, szabadon lehet pozitivista vagy szubjektivista — valamiféle lelki labilitás állapotába kerül. Ebben a helyzetben az „objektív" nyárspolgár gondolkodó, aki talpa alatt érzi a tudományos törvényeknek, például a matematika vagy a fizika törvényeinek szilárd, erős fundamentumát, észreveszi maga körül a véletlenek elviselhetetlen káoszát. Egyfelől ennek a ténynek a tudata, másfelől a centrális ideológiai kényszerítő erők hiánya felébreszti benne a vágyat, hogy valamilyen szilárd talajt, „igazságot" keressen. Ez a vágy a közhangulat fejlődése során közös vággyá vált, és ebből a közös vágyból született a kubisták iskolája. A kubizmus általános célja az, hogy megszüntesse az életjelenségek kaotikus zűrzavarát és külső ellentmondásosságát, hogy megteremtse a jelenségek törvényszerű, tudományos rendjét és kiderítse az élet általános tartalmát. Ezt az általános, filozófiai alapot a következőképpen fogalmazzák meg: A világ külső képe, amelyet az egyszerű megfigyelő rögzít magában, teljesen hamis. Az emberi fogalmak fejlődése során, amelyek eddig vagy túlságosan szubjektívek, vagy túlságosan misztikusak voltak, kialakult egyfajta hamis látás, amely megakadályozza, hogy a dolgok lényegét lássuk. Ezen kívül minden dolog viszonylagos formában jelenik meg előttünk: a dolgok fő formáin kívül a környezet visszatükröződését is látjuk rajtuk. így például egy fa egyetlen nap alatt sokszor változtatja külső formáját attól függően, hogy balról vagy jobbról kapja-e a napfényt, hogy diagonális, függőleges vagy vízszintes sugarak érik stb., nem is szólva arról, hogy merőben más a fa látványa télen vagy nyáron, nappal vagy éjszaka, közelről vagy távolról stb. Végtére is milyen hát a fa? — kérdezi a kubista. Hol találom meg a tárgy igazi látványát, és miben van a lényege? Mit kell tennem, hogy a festészet meg-