Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Művészeti és irodalmi iskolák

magát a kapitalista rendszert is. Egy lehetőség maradt számára: az idealista filozófia metafizikus formulája. És az új irodalom kiadta a jelszavakat: ,,az eszmék forradalma", „a szellem forradalma", „az emberiség eszmei felszabadítása". A fiatal francia írók és költők úgy gondolták, hogy „nem a tömegek, hanem a külön, szerény individuumok felrázása" a feladatuk: „a személyiség fölemelése úgy a teherhordóban, mint a generálisban . .." Céljuk, úgymond, „az egyszerű emberi nyelv, az igazi eszme felé való törekvés, a becsületes harc. Ki ellen? Kérdezzétek az enciklopedistákat: a poshadt morál és az állami-okleveles dilettánsakadémiák ellen ... a cinikus börzianer ellen .. . Harc az emberért!" — hirdeti például Yvan Göll.* Vagy: a német ifjúság felismerte, „hogy az igazi reálpolitika nem a köznapi reálpolitika. .. hanem egy nemesebb, hathatósabb politika, mely közvetlenül az emberekhez fordul, az a politika, mely nem az állapotokon keresztül az embert, hanem az emberen keresztül az állapotokat akarja megváltoztatni, mert meg van győződve, hogy a fölrázott, megismerő, jobb ember meg fogja teremteni magának a jobb állapotokat, a jobb államot, a jobb gazdaságot, az élni érdemesebb életet!" — mondja Kurt Pinthus.** Vagy hallgassuk meg Marcel Martinet francia költőt: „...Az individuum minden! Mindennek őrajta és az ő érdekében kell felépülnie."*** Ugyanezt olvassuk Guillaume Apollinaire-nél, aki azt vallja, hogy „A költők és művészek . . . határozzák meg koruk ábrázatát."**** És így tovább a végtelenségig. Az új polgárnak ez az individualizmusa azonban már nem ugyanaz, mint amilyen a dekadens filiszter individualizmusa volt. A társadalom dialektikus fejlődése során folytonosan nőtt a gyáripar, erősödött a nagytőke. A társadalmi élet színpadán új erő jelent meg, amely a viszonyok anarchikus világában új rendet kezdett teremteni — a nagytőke centralisztikus rendjét. Ez a centralizáló törekvés egyelőre természetesen csupán néhány csoport erőit összpontosította, de már megkövetelte a nyárspolgári, anarchikus, centralizmusellenes világszemlélet átalakítását. Ebben az új helyzetben a filiszter „Én" túlságosan jelentéktelennek bizonyult — ki * Mácza itt Yvan Gollnak a MA 1919. évfolyamában közzétett Az új Franciaország című cikkére hivatkozik (5. sz. 75. 1.) Az idézetekben itt is, és a továbbiakban is a MA eredeti szövegeit közöltük újra. (Botka Ferenc megj.) ** L.: Kurt Pinthus: Az új Németország. Beszéd fiatal költőkhöz. MA, 1919. 78. l. *** Eredetileg is idézet Yvan Göll említett tanulmányából. *••* L. Guillaume Apollinaire: A kubizmus. Ford. Dénes Zsófia. Bp., 1919. MA kiad. 14. 1.