Mácza János: A mai Európa művészete (1926) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1978)

Művészeti és irodalmi iskolák

kellett tehát tágítani, meg kellett növeszteni, hogy képes legyen kifejezni az új társadalmi rendet. S a művészet és az irodalom területén hamarosan megjelent az új központ: az egyén — mint ,,az élet metafizikai lényege". A neve azonban most már: „monumentális én", „kozmikus individuum" vagy „univerzális ember", — aki a burzsoá „reneszánsz" idealista metafizikáján kívül egyesíti magában a fejlődő trösztösített tőke centralista tendenciáját és a tőkés termelés technicizmusát is. Ezek a körülmények határozzák meg az új művészet és az új irodalom feladatát: azt ugyanis, hogy valamiféle szintézist keressen a kispolgári metafizika és a tröszt-kapitalista realizmus között. Ez a szintézis arra lenne hivatott, hogy „humánus", nemes megoldást adjon az emberi élet minden kérdésére, hogy az ne sértse se a magántulajdon, se a tőke egyeduralmának elvét. A kispolgári ideológia ebben a „szintézisben" eljutott csődjének utolsó előtti szakaszába. 2. Az olasz futuristák Az új korszak fejlődésében a legfontosabb mozzanat a technika volt. A feudalizmus statikájáról (amely fennmaradt a nyárspolgárság korszakában is) a kapitalizmus új korszaka áttért a dinamikára. A fejlődő kapitalizmus legfontosabb jelszava s e fejlődés legfőbb biztosítéka a mozgás felgyorsítása és megsokszorozása volt. Ennek az elvnek, amely megváltoztatta a termelés formáit, meg kellett változtatnia a művészet formáit is. S ez az elv valóban nem csupán új témát adott a művészet és az irodalom új formái számára, hanem új ritmust, új hangot, a formák viszonyának új rendszerét és új tartalmat is. A fiatal írók, költők és művészek, akik nem csupán szemlélői voltak a korszak dinamikus jellegének, hanem maguk is fizikai örömet éreztek a különféle gépek mozgása láttán, úgy találták, hogy érzelmeik egyszerűen nem férnek el az impresszionista, szimbolista és más formák passzivitásában. Szét kellett törniük a régi forma szűk kereteit, hogy új, aktívabb, dinamikusabb formát teremtsenek „az új élet új lényege" számára. Ez a lényeg a mozgás, apostolai pedig a futuristák. A futurizmus „a jövő művészete", amely gőgös kérkedéssel elutasítja az egész múltat, hogy a művészetet és az irodalmat elvezesse a dekadens passzivitásból a mindenható erőhöz, a szimbolizmustól a realitáshoz, a múltból a jövőbe. S bár a futuristáknak a múlt ellen folytatott harca igen heves volt, programjukat mégsem teljesítették, egyszerűen azért, mert nem mondtak le a múlt eszmei