Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Szabolcsi Miklós: Zárszó gyanánt

ott nagyon pontosan leírja a Bartha Miklós Társaság indulását, azokat a körülményeket, amelyekből kinőtt. (Adatok, idézetek pedig a József Attila Összes Művei III. kötete jegyzetanyagában találhatók.) Semmiesetre sem lehet azt állítani, egy folyóiratról, hogy szektás, mert durván támadta a Bartha Miklós Társaságnak egy periódusát. Vagy: a magyar baloldali progresszió, mégpedig, a liberálistól a kommunistáig, 1930-ban támadja a „nemzeti koncentráció" Móriczát és Babitsát — horribile dictu, úgy tűnik ma is, hogy igazuk volt. Mi hajlandók vagyunk ma úgy tekinteni Móricz vagy Babits pályáját, úgy olvasni minden szavukat, hogy mindig igazuk volt. Elfelejtkezünk arról, hogy ők akkor 40 év körüli, az új helyzetben helyüket kereső emberek voltak. Gaál Gáborék tudták, hogy a magyar értelmiség — a magyar haladó, progresszív értelmiségnek is egy része, a magyar liberális és konzervatív értelmiség egy része, és hadd tegyem hozzá a félreértések elkerülése végett: a hazai zsidó eredetű értelmiségnek egy jelentős része is — 1926 és 30 között belenyugodott a helyzetbe; megpróbált modus vivendit kialakítani a konszolidálódó Bethlen-rendszerrel. Olyan pályák, mint Szerb Antalé, Halász Gáboré. Joó Tiboré, Győry Jánosé — erre a folyamatra rendkívül jellegzetesek. Babits is, sőt egynéhány évig Móricz is ebből az illúzióból indult ki. Ma talán fel lehetne vetni, hogy a kommunistáknak, vagy a baloldalnak nem lett volna szabad olyan durván támadni, mert a gazdasági világválság amúgyis más útra térítette volna ellenfeleiket, kiábrándultak volna maguktól a „nemzeti koncentrációból" is. Igaz. De ugyanakkor meg kell értenünk azt, hogy 1928—30 valóban mélypontja volt egynéhány író pályájának ilyen szempontból. Még egy példa: Karinthy Frigyes. Tudják, hogy Karinthyt rendkívül dühösen támadta a Korunk is, de támadta az egész baloldali progresszió Szabó Lőrincéktől kezdve. Mert úgy érezték — és joggal érezték — 1925 és 1930 között, hogy racionalista-humanista álláspontja szétfoszlott a semmibe, és nagyon gyenge kompromisszumokat kötött pénzért is és fáradtságból is, kiábrándultságból is és egyéni okokból is mindazzal, ami akkor fennállt. A szektásságnak, véleményem szerint, nem az a mércéje, hogy Babitsot, Móriczot, vagy Németh Lászlót mindig megpróbálják-e megnyerni, sőt dicsérni. Nem tagadom: mindezzel kapcsolatban mai problémákra gondolok, ma jelen van szellemi életünkben olyasfajta vélekedés, hogy az írónak mindig igaza van, bármily történelmi szituációban, és mindenfajta értékelő vagy elvi bírálat eleve szektásság. Biztos, hogy a Korunk ez éveiben a nemzetközi munkásmozgalom, s ezért — mint itt helyesen mondták — a Korunk-at befolyásoló, irányító pártok vonalában volt egy történelmi méretű, történelmi távlatokban gondolkodó szektásság is, amely lebecsülte a demokratikus összefogás lehetőségét a harmincas években;