Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Szabolcsi Miklós: Zárszó gyanánt

egyszerre lebecsülte és túlbecsülte a fasizmust, különösen lebecsülte a szociáldemokráciát és nem vetette fel helyesen a szövetségesek kérdését. Én erről igyekeztem szólni, de azt is elismétlem, hogy ezen a politikán belül a Korunk ebben a legmerevebb korszakában is kevésbé volt merev, mint akár a 100%, akár a Társadalmi Szemle — nem is szólva a Sarló és Kalapács-ról. És ami a hangot, a kifejezéseket illeti, a ma olvasója nem is tudja már sokszor, hogy a kor szélsőjobb, jobboldali és középpárti sajtója milyen hangon írt — s ismét nemcsak a kommunistákról, hanem minden baloldali progreszszív erőről. Ma nagyon tisztelt emlékű egyetemi tanárok „akadémikus" folyóiratai sokkal durvább, gúnyosabb hangot használtak, mint a Korunk, Egy további meggondolás: hajlamosak vagyunk a két világháború közötti fejlődést pusztán az irodalom szempontjából, pusztán az irodalomból, mint viszonyítási pontból megítélni. Vadas József mostani referátuma mutatott rá arra, hogy ha a képzőművészeti kritikát vizsgálom, akkor más az eredmény. A szektásság kérdéséhez még: ha abból indulunk ki — és ez gyakori vélemény —, hogy 1918—19-ben a külső hatalom — a legfelsőbb uralkodó osztályt, a finánctőkét és a nagybirtokosokat kivéve — teljes egészében forradalmas országot tiport el, és végig a 25 év alatt csendben nyögő, eltiport ország volt Magyarország, akkor bizonyos, hogy történelmileg bűnt követett el a Korunk, a moszkvai emigráció, Bécs, mindenki, aki ezt az ideális népet úgymond Horthy-Magyarország ürügyén támadta. De ha abból indulunk ki — ami véleményem szerint a történelmi realitás —, hogy a helyzet nagyon ellentmondásos volt, hogy a Tanácsköztársaság bukásának, külső okai mellett belső okai is voltak; hogy nagy és retrográd szerepet játszott a két világháború közt a magyar középosztály, sőt, kishivatalnok- és kispolgár-réteg, hogy a két világháború közti egész korszak egyik feszítő kérdése volt a történelmi Magyarország nem magyar-lakta területeiről a kis Magyarország területére visszatért közhivatalnokok társadalmi problémája, hogy Magyarország társadalmi struktúráját az jellemezte, hogy termelő népességéhez képest aránytalanul nagy volt ez a hivatalnokréteg; hogy a magyar parasztság három részre oszlott politikailag is. Tehát sem homogén ellenforradalmi országról, sem homogén forradalmi országról nem volt szó; igenis politizálni kellett egyes rétegekkel, a Horthy-fasizmus is támaszkodott egyes széles „népi" rétegekre, egymás ellen játszotta ki őket, manipulálta őket. És ennélfogva azoknak a marxistáknak, akik befolyásolni próbálták, támadniuk kellett mindazt, amit ezen a Magyarországon az ellenforradalom támaszának tartottak, — rétegekben vagy gondolatokban. Okvetlenül szektásság volt, ha ezek közé a szociáldemokráciát besorolták, — de már a magyar értelmiség