Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)
A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Zoltai Dénes: A Korunk művészetszemlélete
hetünk. Mindvégig egyezik a Tretyakov-típusú „avantgárdé-fogantatás" becsülése. De lassan felzárkózik mellé egy másfajta, az előbbivel dialektikus ellentétpárt képező, az avantgárdé iránt kritikusabb koncepció. Idézzük fel itt még egyszer Gaál fontos esztétikai megnyilatkozását, a Világválság és világirodalom című, 1932-ben tartott előadását. Itt mintha megismételné régi gondolatát; a „tények költészetének" és az „álmok költészetének" dialektikája itt is átszínezi az eszmesort. Ám a kölcsönhatásokon belüli „átfogó mozzanat" erősebben érzékelhető, mint a korábbi írásokban. Az 1932-es előadás a polgári avantgarde-ot válságterméknek tartja; amelynek persze van valóságos magja, mert ugyan mi más, ha nem az életben magában kibontakozott krízis hívta létre a forradalmas lázban égő, új meg új formakísérleteket? Az előadás nyomvonalát követő olvasó előtt az is kétségtelenné válik, hogy ezek a formai experimentumok nem mindig tisztán formaiak: nemegyszer tudnak valami tartalmilag is újat teremteni. Kiszélesíthetik az emberről alkotott művészeti képet, kiterjeszthetik például az ábrázolás tárgyát a korábban tabu alá helyezett pszichikai vagy akár tudatalatti rezdülésekre. Ez továbbra sem mond ellent a Gaál-féle új realizmus „avantgárdé-fogantatásának". Ám az előadás gondolatsora tovább gyűrűzik: szigorú feltételhez köti az emberkép valóban korszerű megformálásának elvét. A dekadens világlátás, a krízis-ontológia következetes meghaladása ez a feltétel — az, amit a tretyakovi „tényirodalom" éppen a benne lappangó tényfetisizmus miatt még csak problematikus módon, féloldalasan tud teljesíteni. „De minden érzéke hiányzik ennek az irodalomnak (tudniillik a polgári avantgarde-nak — Z. D.) ahhoz, hogy kifejezze legalapvetőbb életérzésünket a társadalomban: azt, hogy hol áll az ember a valóságban, mert ennek az elfinomult irodalomnak külön valósága van: a költészet valósága, melynek nincs gazdasági alapja s nincs társadalma sem, csak egy elvont, minden írónál más és más vontkozás-rendszere. Képes ez az irodalom árnyékokat, törékeny és féltónusú dolgokat, lelki rezgéseket és hangtalanságokat kicsendíteni (James Joyce), az osztályviszonyulásokról azonban nem tud semmit, úgyhogy ez az irodalom a válságba került, s a válságban élő ember számára legfeljebb azt tudja mondani: légy erős individuum, s akkor kibírsz mindent." 10 A végkövetkeztetés: a válság polgári irodalmát csak a szociális elkötelezettségű, egyszerre dialektikus és materialista világlátású művészet képes valóban túlhaladni. Ennek mértéke pedig a Korunk esztétikájában egyre inkább Gorkij lesz és Solohov. Ennyiben az, amit Gaál új realizmusnak, majd — Fábry korábbi terminusát adaptálva — 1933 tavaszán szo10 Gaál Gábor: Világválság és világirodalom. In: G. G. V. I. 1. k. 482—483. 1.
