Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Zoltai Dénes: A Korunk művészetszemlélete

gárdista „tényirodalomból" kinövő, egyszersmind azt messze meghaladó valóságirodalom követelménye,

9 mindig szorosan kapcsolódva a baloldalon elkötelezett művészet kategorikus imperativuszához. Werf el Barbaró-jában ezért néz kritikailag szembe Gaál az 1930 februári számban a „szabadon lebegő értelmiségi" koncepciójával, egy elterjedt művészi magatartástípussal: „Egy nagyon széles mai emberréteg sorsa ez. A legtöbb intellektüelé. Azoké az intellektüeleké, akik nem tartoznak se jobbra, se balra . . . semmiféle emberi hitük, csupán mindenre odafigyelnek, mindent ,megértenek'. . . Még mindig annak a humanizmusnak az eszménye vakítja (tudniillik ezt a réteget — Z. D.), ami megbukott, mert mindenhez volt köze, csak a valósághoz nem." (A jámborság elsüllyedése) A valóságirodalom itt félreérthetetlenül azonosul fogalmilag egy újfajta, nem-polgári, harcos humanizmussal; míg az álom és az ábránd költészete sajátos kontrapunkt marad: a szubjektivitásnak egyébként el nem hanyagolható eleme, antitézise, amely azonban szintézist követel — valóságművészetet a magasabb hatványon, objektivitás és szubjektivitás új típusú kapcsolatának formájában. A Korunk formálódó realizmuselméletét annyiban tekinthetjük „avantgarde-fogantatásúnak", amennyiben tudatosítjuk benne ezt a mozzanatot is: a csak válságjelenségekre figyelmező, polgári izmusok meghaladásának energikus igényét. És alighanem ennek az igénynek jelenlétét, például a Korunk többször is — hol nyíltan, hol hangfogóval — kifejezésre juttatott, de korántsem mindig azonos értékrangsort tételező, esetenként módosított hangsúlyú rokonszenvtüntetését a szovjet irodalom, film, színház stb. mellett. Az irodalomnál maradva: Gorkij és Solohov mellett leadott szavazat inkább a kései folyamokat jellemzi. Az első periódusban inkább Ehrenburg kezdeteire, különösen pedig a német baloldali írók között az évtizedforduló táján oly népszerű, mellesleg Brecht elméleti fejlődésében talán még ma sem felmért, nagy szerepet játszó Tretyakovra esik a hangsúly. Gaál Gábor ennek megfelelően Az író és a gyakorlat című, 1932 márciusi írásában még lelkesen üdvözöl egy elvileg új írói magatartást; dicséri pedig a „szemlélődéstől" úgymond elvileg különböző „aktív befolyásolás" vágyát Tretyakovban, aki kolhoztárgyú regényének tényanyagát tudatosan a kolhozszervezés gyakorlatából gyűjtötte, így „az írói lényegnek a tartalmát visszavitte a termelési folyamatba". Érdekes lenne ezt a felfogást részletekbemenően szembesíteni Brecht és az őt egy ideig követő Walter Benjamin elméletével az íróról mint termelőről. Nos, a Korunk-ban a továbbiakban már egyező és eltérő vonásokat egyként felfedez9 Gaál Gábor: Valóság és irodalom. Keleti Űjság, 1928. 149. sz. In: G. G. V. I. t. k. 240—242. 1.