Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)
A FOLYÓIRAT ÉS A KOR SZELLEMI ÁRAMLATAI - Tordai Zádor: A Korunk és a munkásszervezetek viszonya
Tordai Zádor A KORUNK ÉS A MUNKÁSSZERVEZETEK VISZONYA Három — több referátumban, korreferátumban is szóba hozott — témával szeretnék, kiegészítésképpen, foglalkozni. ... A Huszár Tibor és Pomogáts Béla által elmondottakhoz kapcsolódva a periodizálás — és ezzel összefüggésben az értékelés — kérdését szeretném megemlíteni. Ugyanis szerintem nagyon fontos az, amit Pomogáts Béla mondott a belső ellentmondások figyelembevételéről. Mert a Korunk történetét akkor tudjuk leghelyesebben és legjobban áttekinteni, és akkor tudunk „szakaszokat" helyesen meghatározni, ha éppen ezekből az ellentmondásokból indulunk ki. Igaz, hogy nem szabad zavarjon, ha nem tudunk biztos határokat vonni. A helyes periodizálás egyik kritériuma — úgy gondolom — éppen az, hogy a szakaszok nem válnak élesen el egymástól. Viszont alapvető, hogy helyesen jellemezzük azokat a belső ellentmondásokat, amelyekre összefogó értelmezésünket építeni akarjuk. A Korunk története — az, amit már ismerünk róla — szinte kínálja a megfogalmazást. Mert a Korunk marxista tevékenységében állandóan két „vonal", két elképzelés és gyakorlat van jelen. Ezek végigvonulnak egész harmincas évekbeli történetén: küzdenek egymással, és úgy, hogy e kettősségen belül az egyik vagy a másik uralkodó helyzete adja egy-egy periódus jellegét. Így lévén, a határok homályossága érthető: ezek mindig átmenetek. Durva egyszerűsítéssel: a két „vonal" egyike a „tiszta osztályvonal" volt, a másik meg a széles összefogásé. Az egyiket egy átfogó, a másikat egy szűkítő szemléletmód jellemezte. Mindkettő létét meg lehet figyelni a harmincas évek minden évfolyamában, csak éppen különböző a súlyuk, eltérő a köztük való arány. S mert éppen az arányok megváltozása jellemzi a korszakokat, ezért nehéz dátum szerinti határokat vonni. Így megy át a Korunk abból, amit „szektás" kornak szokás nevezni, abba, amit „népfront" korszaknak jellemez az irodalom. Ez a kettős-