Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK ÉS A MARXISTA GONDOLAT - E. Fehér Pál: A Korunk legendája és valósága

éveiben is valami ilyesmiről vitatkozhatott Ostvát és Hatvány. Hatvány eszménye a közéleti folyóirat volt, s ebben támogatta Ady, Ignotus, Móricz — szemben Osvát tisztán irodalmilap-elképzelésével. Ám ebben a korban Európában tucatjával léteznek hasonló szemlék. Majakovszkij LEF-je amellett, hogy hogy a költő orgánuma, s felfedezi Bábelt, otthont ad az irodalom- és stíluskutatás új irányait kereső ifjú tudósoknak, nyelvészeknek (egyúttal bírálja is formalizmusukat); Eizenstein itt fogalmazza meg először álmait; az avantgardista képzőművészet alkotásaival ismertetik meg olvasóikat; az építészet korszerű elképzelései itt kapnak nyilvánosságot; az író Tretyakov a kínai forradalomról tudósít zseniális riportokban. A prágai Tvorba F. X. Saida „tiszta" irodalmi lapjából — amely emellett a cseh avantgárdé szemléje volt — fejlődött a kommunista párt elméleti folyóiratává; irodalom, politika, képzőművészet, film problémái vetődtek fel oldalain — mégpedig a cseh szellem élvonalának tolmácsolásában; az irodalompolitikát Fucik, Urx irányította, a politikai riportokat ugyanő írta, az új költészet hitvallását Nezval, Novomesky fogalmazta, a filmmel V. Vancura foglalkozott. Gaál Gábor ilyen folyóirattípust kívánt megvalósítani. Az irodalom szerepe ebben a közegben? Nos, nem mellékes, nem másodlagos. Hadd utaljunk arra, hogy például Lenin, amikor a szovjet párt X. kongresszusán a foglalkozását tudakolták, ezt írta a kérdőív megfelelő rovatába: „irodalmár". És ebben az esetben az irodalmár szónak nyilván arra a múlt századi jelentésére gondolt, amely a gondolat társadalmi érvényességét és a kifejezés magas művészi szintjét összekötötte, azonosnak tartotta. A mi Eötvösünk, Kemény Zsigmond, az angol Macaulay, a francia Taine „irodalmársága" mindenekelőtt ilyen volt. Gaál az író, a gondolkodó felelősségét, felkészültségét szerette volna tudatosítani. 1932-ben azt írta egyik bírálatában Nagy Istvánról: „nem is költ, hanem értelemmel lát el egy fejetetejére került világot". Gaál azt is tudta, hogy a bojárfasizmus, a nacionalista elfogultságok légkörében, Horthyék hajszája közben az értelem leghangosabb szószólója az irodalom lehet. Talán ismerte Herzen tételét: „a társadalmi szabadságát vesztett nép számára az irodalom az egyedüli fórum, amelynek magasából felháborodásának, lelkiismeretének hangjait hallathatja". Azt hiszem azonban, nem csupán ennyiről volt szó. Gaál Gábor lassan arra is rájött: az a humán műveltség, amely eddig az értelmiség, s általában a kultúra lényeges tartalmát meghatározta — korántsem annyira „egyeduralkodó", sőt. .. Ez a humán műveltség korábban a politikai műveltségnek is alaprétege volt. Gaál látta, érezte, hogy ezenkívül egyre sokasodnak azok a közgazdasági, ipargaz-