Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Vas István: A kassáki öntés

ezek a sorok, akkori érzékelésemben világosan vallottak költőjük pártállásáról, bár pontos értelmüket, természetesen, ugyancsak nem tudtam volna megmagyarázni: a köteleket elmetélték s a katonák fegyverei csörögnek mögöttem egy férfi kihirdeti a téren el kell mennem innen nem védekezem és nem félek derék ember az aki a parancs ellenkezőjét teljesíti gondolom vörös ceruza van a kezemben Az alatta következő, a 71, még jobban megerősített ebben a hiedelmemben. Első sorát — ,,A mellékuccákból jöttem 11 barátommal földik voltunk s virzsinia szivart szívtunk hazai szokásból" — könnyen meg lehetett érteni, s minden további sora is olyan, nem is értelmet, nem is érzelmet, hanem valamilyen közönséges és prózai cselekvést írt le, amely önmagában érthetőbb és közvetlenebb volt bármely nyugatos költő bármelyik soránál, és mégis, valamennyi együtt olyan tárgyias és önmagában zárt egésszé állt össze, amit megint csak nem lehetett semmilyen más tartalommá vagy magyarázattá lefordítani. S bár akkor még nem tudhattam, hogy ez az első sor, a mellékutcából kiforduló tizenkét földivel, vékony szivarral a szájukban, milyen élettapasztalatra vall; ez is, meg az egész vers férfiasan kemény életérzése, ha nem is a forradalommal egyértelmű, de már szinte a forradalmon túl levő, proletár szilárdságot sugallt. Ezeknek a verseknek, hogy úgy mondjam, versszerúségével is rögtön kibékültem. Nyilvánvalóan nem volt bennük semmi versmérték, a négerek tamtamját sem akarták felidézni, mégis, szemmel olvasva is, megvolt a belső prózával össze nem téveszthető tagolásuk, a gondolat és kép diktálta ritmus, nem idegen a Whitmanétól, s ha nem is volt ez a whitmani vers felszabadult és egyben biblikus hömpölygése, volt helyette keményebb összefogottsága. Szóval, szabad vers volt, a szó szép és szoros értelmében, a maga újszerű, csöppet sem gépies, de nem is lompos ütemével, amelyen nemsokára már felismertem a kassáki öntést is, a tagolásban is megnyilvánuló groteszkséget, s azt a határozottságot, amely a kellő pillanatban a prózai elemeket is pátosszá tudta fölemelni. Egy nap azon vettem észre magamat, hogy verseim közül kiválogattam a tíz legjobbat. De akkor már hirtelen tudtam, hogy mit akarok velük. Gondo-