Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Faragó András: Kassák Debrecenben

sétálni. A több mint egyórás előadás alatt állandóan sétált és állandóan beszélt. A Margit közönsége megszokta, hogy az előadó tanáros pózban gyürkőzik neki az előadásnak. Nos, Kassák ezt a szokást pillanatok alatt felborította. A mi kis gárdánk, a Munka híveire gondolok, részben lelkesedett, részben bosszankodott. Hogy miről beszélt? Irodalmi, művészeti törekvéseiről és annak létjogosultságáról. Munkáiról, az Egy ember életéről, a proletariátus szerepéről és elég hosszasan az ifjúság történelmi feladatairól. Hogy a hallgatóság mit értett meg ebből a szokatlan előadási mód miatt, azt később is nehezen lehetett tisztázni. Egyik tizenkilences elvtárs így foglalta össze: „Nagyon okos ember, sok jó dolgot mondott, kár, hogy annyit mászkált." A Margitból a Vár utcai Zeneiskolába mentünk, ahol Kassák eleget tett az Ady-társaság felkérésének. Ebből az előadásból jóformán semmit sem hallottam. Gondom a Kassák Arany Bika-beli szállásán tartandó beszélgetés szervezése volt. Kérésünkre ugyanis vállalkozott arra, hogy a munkásfiatalokkal leül beszélgetni. Hatan mentünk el e beszélgetésre: Kányási, Bodnár Ferenc nyomdász, Muriny borbély, Keleti Jenő és Soós Mihály — rajtam kívül. A vitában a főszólamot Bodnár vitte, mi, a többiek alig tudtunk tőle szóhoz jutni. Bodnár beolvasta Kassáknak destruktív voltát és általában mindazt, amivel ebben az időben támadták. Kassák és Simon Jolán azzal válaszolt, hogy részletesen magyarázgatták azokat a cikkeket és érveket, amelyek ezzel kapcsolatban a Munkában megjelentek. Bodnárt ez nem elégítette ki, de az sem derült ki, hogy mit kíván tulajdonképpen. A meddő vitának Kassák vetett véget: úgy látom — mondta —, közöttünk a megértés és meg nem értés különbsége van. A találkozás és vita konkrét eredménye lett, hogy pár hónap múlva megalakítottuk a szavalókórust. Ebben az időben nagy könyvkötő-sztrájk volt. A sztrájkolok többsége nő volt, akik délelőttönként ott táboroztak a Margitban. Kapóra jött ez nekünk, s megkezdtük a szervezőmunkát a lányok között. Ez olyan jól sikerült, hogy a kórus egész fennállása alatt a nőtagoknak csaknem a felét a könyvkötő lányok adták. A szavalókórus 1930-ban mutatkozott be. Izgatottan sorakoztunk fel; a lányok legszebb, csaknem egyforma sötét ruhában, hasonlóan a fiúk, frissen nyírva-borotválva. Éreztük, hogy már megjelenésünk tetszett a közönségnek. Én, a kórus vezetője, pár szóval arról beszéltem — bevezetőül —, hogy ami most következik, az nem új a művészetben, mert már a görögök is alkalmazták a kórust a tragédiák alátámasztására. Mi valamennyien egy tragédiás korban élünk, és a kórusnak a kollektív agitáció feladatát szánjuk. A bevezető után következett Kassák Mesteremberek^. Bíztunk benne, de ilyen sikerre nem számítottunk. A másik vers Majakovszkij Balra marsf-a. volt. A függöny lement, mi pedig örömünkben nem tudtunk mihez kezdeni a színpadon. Kassákot legelőször 1930 tavaszán látogattam meg Lehel utcai lakásán. Ekkor alkalmam volt beszélgetni Simon Jolánnal, aki sok jó tanáccsal, anyag-