Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

semmit sem tudunk a Nyugat vidéki olvasóinak társadalmi helyzetéről; csupán föltételezhetjük, hogy főként értelmiségiek: ügyvédek, orvosok, tanárok, papok lehettek. Bizonyára nem véletlen, hogy Móricz, amikor Debrecenbe készül Nyugat-estre, amelyből különben nem lett semmi, Ady Lajos tankerületi főigazgatónak, Ravasz László és Balthazar Dezső püspököknek ír, kérve, hogy beosztottjai figyelmét hívják föl a Nyugatra.

17 Sok kicsi azonban sokra megy: a szétszórtan, elszigetelten, vidéki városokban, sőt netán falukban élő értelmiség együttesen többet tett ki, mint a főváros előfizetőinek száma — ha az 1932. szeptember 5-i adatok arányát általánosítjuk. Hogy ezek a vidéki olvasók miért fizettek elő a Nyugatra, noha a vidék kérdéseivel a lap — legalábbis éppen addig — alig-alig foglalkozott, nem tudhatjuk. Egy részük valószínűleg éppen a főváros levegőjét vélte benne megkapni falusi, mezővárosi magányában, másik részük, a vidéki progresszívok, radikálisok, a modernebb életszemlélet, frissebb társadalmi látás orgánumát szerették meg a Nyugatban. A tízes években nem kevesen Adyért vették a lapot, ahogyan ezt Juhász Gyula és Balázs Béla szegedi barátairól, Dettre Jánosról, Hollós Józsefről, Szőri Józsefről tudjuk is. 6. Ha most összegeznem kellene a Nyugat és a vidék kapcsolatának az előbbi öt pontban vázolt kapcsolatát, gondban volnék. Hiszen a Nyugat „absztrakt" létére is (ahogy Móricz jellemezte, mikor átvette) irodalomtörténeti, művelődéstörténeti, politikai szerepet töltött be Magyarországon, s minden — nem csak a vidéket figyelmen kívül hagyó magatartásával, hanem sok más — hibája ellenére korszakos jelentőségű, a legnagyobb missziójú magyar folyóirat volt. Talán csak azt hihetjük, hogy e történelmi küldetését még jobban elláthatta volna, ha — mint Móricz kezdeményezései után — többet törődik a magyar vidék, a magyar falu életkérdéseivel. Móricz Virág: i. m. 139. 1.