Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)
S nem áll meg a filozófiánál, hanem ítéletét kiterjeszti az irodalomra, a szkeptikus Renan örökösére, Anatole France-ra, mert egy-egy müve az ész pamfletje, az ész ellen", Meredith-re és Browningra, akiknek művében „ész és babona, igazság és hazugság, jóság és önzés végképp összezavarodik", a „culte du moi" én- és élménykultuszára. Wells a véletlenségek hatalmát felmutató fantasztikumára — sőt nemhogy dAnnunzióra. de még az indécis és a tudatalatti világ lírájára, Verlaine-ra és Swinburne-re, majdhogy mindenkire, akiknek életműve vonzásában indult el az övé, s akiknek korábban külön tanulmányban hódolt; igaz, az előszóban nyomatékkal kéri a Gondolat és írás olvasóját, hogy figyeljen az esszék keletkezésének esztendejére. A legkorábbi a szagok és illatok bergsoni érzékelésének és ösztön-asszociációinak dekadens leírása; az egyik legutolsó Szent Ágostonban — pedig nem is teljes joggal — az Intelligencia és a Bölcselet szentjének hódol: ebben a korszakában tanulmányainak és verseinek az Ész bizonnyal leggyakrabban ismételt kulcsszava —. mint ahogy a korszakának egészét is kivételes mértékben és kivételes közvetlenséggel határozza meg az ész. Holott nem volt szándékoltan filozofikus költő, miként kortársai közül például Valéry és József Attila, s lírájának belső irányát, eszményét tekintve, abban a korlátozottabb érvényben sem, mint mondjuk a Duinoi elégiák vagy a Puszta ország poétája; még az Élet és a Tudat párbeszédében is előrebocsátja „Ezeket a jegyzeteket egy művész írta, aki néha a tudományról álmodott" 33 . Halász Gábor, talán némi túlzással úgy jellemzi: ..Gondolati költő, aki visszariad az elvonttól, a túl logikustól és a bölcseletet még prózában is csak Schopenhauer és Bergson formai csábításán keresztül bírja el" (Nyugat, 1935. II. k. 119. 1.). Életművének ebben az erősen rendhagyó szakaszában, az új eszmény és magatartás kersésének és tartalmi kimunkálásának korszakában, mikor, hogy az ő Anatole France-ról írt formuláját visszájára forgassuk, az ész eszközeivel az ész meghódításáért és uralmáért harcolt, mégis nyíltan vállalta a közvetlenül a filozófia szintjén megküzdött vívódásainak megfogalmazását is. Verseinek akár külső keretét, a fiktív és a valóságos lírai helyzet viszonyát, akár belső építésüknek egyre hangsúlyosabb irányultságát, közvetlenül tartalmi funkcionalizmusát tekintsük, életének ez a legkevésbé rejtőzködő korszaka; csak témájukat tekintve is javarészük, ahogy egyiknek címe is mondja: Alkalmi vers, illetve filozófiai költemény. Nem a történelem és a társadalom feldúlt rendjének kataklizmáit remélte az ésszel megváltani. Miként nem is az irracionalizBabits Mihály: Tudomány és művészet, i. m. 114. 1.
