Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

Ez a nagy rend, ahogy az esszé címe is mondja, vagy a tudomány vagy a művészet, „Az istenek csak azért árnyékolták be örök fényüket e zavaros világgal — szól a Tudat —, hogy tárgyául szolgálhasson az én nagy festményemnek, melynek művészet a neve. vagy legalább rajzomnak (mely legalább formáit mutatja színei nélkül) : a tudománynak."'

10 Mélyebb elemzéssel talán Babits változó ars poeticájának új formáló elveit is kiolvashatnánk ezekből a sorokból. Most csak a még megnevezetlenül s még gyenge hangon, hiszen épp most alakul ki bennük, de ott rejlő célképzetet, a Tudatnak a művészetben vagy a tudományban megjelenő célképzetét nyomatékosítanánk, mellyel Babits egy tudati transzcendenciát keresve elfordul az életfilozófiák immanenciájától és ösztönkultuszától; épp ellenkezőjét állítja, vagy legalább is keresi, mint Bergson, aki kifejezetten tagadta, hogy az „intellect" révén bárminő finalitást elérni remélhetnénk.'

1

'

1 A szembeállítás, ahogy a párbeszédes forma is mutatja, itt még tétovább ; de négy esztendő múlva, amikorra a, Hadjárat a semmibe „formáit" és „pályáit" már eszmék váltják fel gondolatrendszerében, a világháború sokk-hatására oly egyértelműen fogalmaz, hogy minden különbség ellenére nemcsak a kiváltó, tragikus történelmi élmény, hanem okfejtésének indulata, elfogult következetessége s főként az irracionalista filozófia történetének felrajzolt iránya Az ész trónfosztására emlékeztet, ,,Az ellenség neve — hangzik eszszéjének legfontosabb és legélesebb mondata: — aniiintellektualizmus. Vagy: antiracionalizmus. Csakis ez lehet. Az értelmetlen iszonyokba való belenyugvás csak olyan korban képzelhető, mely elvesztette hitét az Ész, a Ráció erejében . . ,"

32 Ezeknek nevében tagadja meg ifjúkora egész eszményrendszerét és összes vezércsillagát, az észnél fontosabb akarat vagy ösztön filozófusait, Schopenhauert és Bergsont, Stirner és Nietzsche ösztön és erőkultuszát, de még Kantot is, mivel a Ding an sich-et a tudati megismerhetőség köréből kivonta, s mivel a kategorikus imperatívusz „az igazi porosz moráll, militarista moráll" „filozófiai alátámasztása", s még — a teljesen félreértett — Hegelt is, aki azt tételezve, hogy a tények, az események logikája független az észétől, végképp és gondolatilag is kivonta volna a történelmet az ésszerűség és a célszerűség fennhatóságának akár puszta lehetősége alól. :!,) Babits Mihály: Tudomány és művészet, Gondolat és írás, 1922. 117—118. 1. 31 Henri Bergson: I .m.: 279. 1. 32 Babits Mihálv: A veszedelmes világnézet, Gondolat és írás, 1922. 235. 1.