Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

az életfilozófiák kulcskategóriája), a Személyiség és a Szépség fogalomhármasa köré építhetnénk, — melyeket aztán a jövőben sem adott fel soha, de vezérlő helyüket a Szellem és az Erkölcs, mellettük pedig néha a Nemzet és a Kor foglalták el. Tágabb kitekintésű tanulmányban kísérelhetnénk meg csak, mintegy a feltételezést kifejteni, bizonyítani próbálván azt körvonalazni, hogyan alakult ki e „világnézethangulatból" az első kötetek lírájának világképe és formanyelve, mennyiben rokona a század eleje nagyformátumú polgári törekvéseinek, köztük is elsősorban Rilkének. Valérynak és T. S. Eliotnak, s leginkább talán, hogy eszményrendszerének módosulásával mennyiben őrződött meg, s mennyiben tolódott el az ő esetében a lírai megnyilatkozásnak egyes költőkre és korszakokra, úgy tetszik, az általánosan elemzettnél sokkalta jellemzőbb szférája. Lényegesen szűkebb témánkon belül, egyetlen fontosnak vélt motívum eredetét és útját kívánva követni azt nyomatékosítanánk, hogy Babits számára a művészet, mint a játékfilozófia katexochén megnyilvánulása, noha valóban elsődleges az élettel szemben, s noha valóban játék, az őszinteség és a rejtőzködés játéka, — de a kifejezésnek semmiképp sem abban az értelmében, ahogy például Oscar Wilde nevéhez szokták kapcsolni. Elkülönült világában Babits az igazságot — ahogy saját maga írja ,,a tudás új faját" s talán még találóbb szóval már nem is a tudás, hanem ,,a bizonyosságnak is egészen más fajtáját" kereste.

19 Jellemző, hogy míg egyik levelében Kosztolányihoz azt írja: „A világ egy perpetuum mobile. Egy legyező (— ő maga húzza alá ezt a szót, s nincs is kizárva, hogy talán Mallarmé egyik visszatérő képét kölcsönözte —), amely bomlik, kibomlik, egyre jobban . ..", egy évvel később, s épp a Szagokról, illatokról írása esztendejében az objektivitás vágyáról vall Juhásznak: ,,Ah, nyitott ablakok friss szele: áldott objektivitás, jöjjön el a te országod. Eladnám elsőszülöttségi jogomat egy tál — objektív lencséért."

20 Miként a másik oldalról, a dekadencia vállalására jellemző az is, hogy noha sokat olvasta, jól ismerte Nietzschét, „bámulta" „csodálatosan tiszta és harmonikus alakját", tanulmányt írt A tragédia születésének filológus-zsenijéről, annak koncepciója, a tragikus görögség a Laodameia egészét áthatotta, „fenséges fantasztikumunak" nevezte a Zarathustra ditirambusainak és a Prinz Vogelfrei rapszódiáinak költőjét, a dekadencia erőszakos heroizálásának elméletéből „félórák alatt" „ábrándult ki" s korában pályatársai közt ritka ki19 Babits Mihály: Játékfilozófia, Gondolat és írás, 101. 1. 20 Babits—Kosztolányi—Juhász levelezése, Akadémiai 1959. Babits levelei 1904. augusztus 20-án, illetve 1905. augusztus 3. előtt.