Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

zis szavát. A költő fölismeri, mennyire énje börtönébe zárt. A fölismerés és defíniciója már meghaladása is a tudatosult állapotnak. Valami történt közben. A vers záró soraiban ott az alig rezzenő történés : Mert én vagyok az alany és a tárgy, jaj én vagyok az ómega s az alfa. Előbb az alany, aztán a tárgy a fölső sorban, az alsóban viszont megfordítva, a görög ábécé utolsó betűjére következik az első. E megfordítás a vers egészére tekintve tökéletes zártság. Az ÉN nyitja a szonettet, s az alfa zárja; a két sor összefüggésében, a konklúzióban viszont az analóg elemek sorrendje megfordul. Az alany, az alfának megfelelő fönnebb az első, alatta azonban a tárgynak megfelelő Ómegával kezdi. S talán igaz is, hiszen a végső pillanatban, a halálban az eleven élet, akit hordoz, az én — tárggyá változik. Babits verse tehát merő áttétel, distancia az énhez képest. Második kötete látszatra már nem olyan, mint az első. Különbözik a dekorativitás tekintetében. Valójában ugyanarról van szó. Kitartó most is az éjszakai szféra. Az alkony. Dal, éji merénylő, titkos szerető, dal, mostoha lélek, most jer elő: másnak csupa fátyol, neked csupa látás, itt van az alkonyat, itt van az áldás. (Alkonyi prológus) Az őszi tücsök muzsikája, ha nem mindjárt arra gondolunk, hogy Szabó Lőrincet Babits inspirálta a Tücsökzene címre, akkor föltétlenül az éjszakába akadunk bele rögtön: Bokrod alatt, ah, kétségbeesetten érzed a csöndet és az éjszakát s szegény vak lélek, sírsz az éjen át. (Az őszi tücsökhöz) Vagy az Esti kérdés életfilozófiája. Annak talán nem az éjszaka az aurája? Meg az Esti dal, az Éji dal, az Alkonyi prológus. De még a Kútban is. Mind a sötétség, az éj kultusza jegyében egzisztál. Úgy szereti Babits az éjszakát, mint a szürrealisták az álmot. Ahol még lehet szabadon kiteljesedni és beteljesülni! A distancia lehetősége is, amit teremteni épp az éjszaka révén könnyen tud a költő. Hasonló funkciója van a vízmélyi világnak. A Héphaisztosz szonett él a lehetőséggel. Héphaisztosz a víz alatt gyönyörű kézmű-