Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

emberi értelem kivilágosodjék ... — S mindezt esetleg csak némán. A kötelesség: nem dicsőíteni magát a vérontást". (1935. I. k. 134—135. 1.) Gellért ennek a felfogásnak a szellemében cselekedett. Semmi kedvet nem érzett magában ahhoz, hogy a cenzúrát virágnyelven kijátssza: másfélszáznyi verse temetődött így ismeretlenül — egyébizgalmas irodalomtörténeti dokumentumokkal egyetemben — 1944ben, budai lakásának lebombázásakor a romok alá. Ezek a költeményei számunkra már mindenképp hozzáférhetetlenek maradnak, a költő ugyanis 1935-től, a fasizmus embertelenségének erősödése elleni tiltakozás gyanánt, Kosztolányi és Babits halálára írt verseitől eltekintve, nem publikál.Ez volt az ő néma ellenállása, amelynek végigküzdéséhez — mint megannyi írótársat más vonatkozásban — a Nyugat segített.