Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

lát jelentette be, hanem abban is, hogy a közlés, a nyelvi és nyelven kívüli érintkezési formák beszűkülésétől is tartott. Mindez a Nyugatban közölt versek információs szerkezetének általánosabb érdekű, s nem csupán a tömegkommunikációs kutatás szempontjából izgalmas kérdéseire terelheti figyelmünket. Bár a rádió és televízió s a mai magyar költészet kapcsolatát vizsgálva is hasznos lenne a Nyugat költői anyagával foglalkozni: föltárni a mai jelenségek előzményeit, viszonyítási alapot teremteni. Keveset tudunk ugyanis a XX. századi magyar költők információ-szerző szokásairól (a régebbiekéről még kevesebbet). Nem ismerjük azokat a jellemző sajátosságokat, amelyek megszabták és megszabják; mi az, ami koronkint verssé válik? Ami meghatározza egy—egy költő „univerzumát" — ahogy a szót Miklós Pál könyvében olvashatjuk •/' ami a versek „információs bázisát" alkotja — a kifejezést Sükösd Mihály regényelemző terminusként használja

;J — tisztázásra váró kutatási feladat. Vajon milyen információs forrásokat árulnak el, lepleznek le a költők; milyen arány mutatkozik az információszerzés „hagyományos" és „modern" módszerei között? S a versek nyelvi-képi karaktere hogyan felel meg e módszereknek? A Nyugat 1920 és 1926 közötti számait lapozva az információs területek „eltitkolása", az információk „eldolgozottsága" látszik alapvető jellegzetességnek. Divatozik még a „helyzetversek" típusa: a költő valakinek a szerepébe, hangulatába éli bele magát. 1921-ből Kovács Mária Látogató, Szerb Antal Az angol komédiás című versét sorolhatjuk ebbe a csoportba; 1922-ben közölte a folyóirat Bán Oszkár Emberevők ünnepe című költeményét; 1925-ből pedig Mihály László örökké — veled, Babitsnak A vén kötéltáncos, Bányai Kornélnak az örök arc című versét említhetjük példaként. De él ez a „helyzetvers"-típus Gellért Oszkárnál, Sárközi Györgynél és másoknál is. Érdekes vonása e korszak verseinek a mottók és ajánlások gyakorisága. Talán nem véletlenül: keresik egymást a szövetségesek; nagy történelmi és művészeti fordulat, megrázkódtatás érezteti hatását. Osvát Ernő, Móricz Zsigmond köszöntése, az Adyra. Madáchra való emlékezés ad alkalmat az információs források, versformáló tényezők ilyen konkrét „leleplezésére", megjelölésére. 1923-ban Térey Sándor az Osvát Ernőnek írott versét Horatius idézettel — „Nostrorum sermonum iudex" — díszíti; 1925-ben Gellért Oszkár „Babits Mihály új verseire" ír költeményt, s Adyt \ Miklós Pál: Olvasás és értelem, Szépirodalmi, 1971. 159. 1. 5 Sükösd Mihály: Változatok a regényre, Gondolat, 1971. 54. skk.