Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

kékségből, mely fordítva ring a mélyben, milyen kisértet nyúl és kandikál ki, mintha egy fenti, fuldokló világból őt, az árnyát, akarná kihalászni. Es az egyúttal korábbi személyiség-látomása torzképe is: a néző és az aktor egymás szemléletébe merülten, végleg szétválva, értetlenül tekintenek egymásra. A Te meg a világ kísérlete ehhez vezetett: az önmagával szembeforduló, önmagában kételkedő, önmagát megmenteni képtelen ember képletéhez. Léthelyzetekben gondolkozva nem tudta kiteljesíteni személyiség-látomását, ezután megfordítja vizsgálódási módszerét: az életrajzában követhető személyes élethelyzetek láncolatában keresi a személyiség-megvalósulás lehetőségeit. Ezért fordul már ez években is az életrajzához, hogy azután a háborús rend kiszolgáltatottsága után felépíthesse újabb személyiséglátomását, a Tücsökzenét.