Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

Babits és Radnóti végülis költészetében a személyiség teljességét tudta tehát szembeállítani ezzel a háborús renddel, mert olyan másik rendet tudott találni, amelyben ennek a szembenállásnak meg van a hitelesített szerep-lehetősége. Szabó Lőrinc nem keresett mást, ő az adott háborús rendet fogadta el a személyiséget meghatározó történelmi erőtérnek. A Szabó Lőrinc-i helyzet is az „ég s föld között hazátlan" létezés, amint ennek az élethelyzetnek a belső drámáját Radnóti megírta és megítélte Második ecZogdjában (1941). A Repülő sorsában megkeresi ennek az élethelyzetnek a határesetét, hogy megmutathassa e helyzet elfogadásának abszurditását is: Nevess ki. Félek ott fönn. S a kedvesemre vágyom s lehunyva két szemem, heverni lenn egy ágyon. Vagy csak dúdolni róla, fogam közt szűrve, halkan, a kantinmélyi vad és gőzös zűrzavarban. Ha fönn vagyok, lejönnék! S lenn újra szállni vágyom, nincs nékem már helyem e nékem gyúrt világon. S a gépet is, tudom jól, túlzottan megszerettem, igaz, de egy ütemre fájunk fönn mind a ketten ... De hisz tudod! s megírod! és nem lesz majd titok, emberként éltem én is, ki most csak pusztítok, ég s föld között hazátlan. De jaj ki érti meg... Es mellé idézhetünk egy „Magajn ügy ében" beszélő Szabó Lőrincverset (1938), melyben meg van a „kantinmélyi" Én, az elfordulás, a „magam igazába—életébe" menekülés, amelyet akkor idéz fel, ha „lehunyva két szemem": Az igazság a legfőbb kényelem, lelkem legfőbb kényelmét hirdetem. Igazságomat, azt, ami vagyok, meg kell őriznem s meg kell adnotok. és megvan a Repülő-sors előre tudott és kivédhetetlen fenyegetése, a háborús rend nemzetének egyedüli életkeretként való elfogadása és azonosítása a „népem"-mel. de mást is tudok: ha jön iszonyú rémeivel egy végső háború, Iha népem élethalálharcba fog, én ótt állok, ahol a magyarok, a véreim ... Hisz máris ott vagyok ...