Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

máshol megjelent tanulmányai, kritikái szellemükben, elvárásaikban teljesen megegyeznek a Nyugatéval. Még erősen Babits hatásának érezhetjük azt a szétválasztást és párhuzambaállítást, amelyet Ady és Babits között tesz. A magyar irodalom régi vitáját, az Arany- és Petőfi-vonal párhuzamát írja meg modern változatban, ha nem is a korábbiak élességével. Felfogásában annyi az új, hogy a fiatal tehetségre gyakorolt serkentő hatásnak, illetve bénító, bálványszerű nagyságnak tekinti a két irányzatot. A Babits-hatás erősebb, főleg korai éveiben. Babits személyével kapcsolatban több fontos tételt fejt ki. Még a Nyugatban ír részletesen a formáról, a prózaversről és a vers belső struktúrájáról. Gondolatai szerves folytatói a korábbi Babits—Kassák vitának (Ma, holnap és irodalom), ha nem is Kassák ürügyén, vagy ő ellene fejti is ki nézeteit. ,.Maguk a költők is a modernség hajszolása közben megszegik a vers belső törvényeit is" — írja, de a költőkben a hibának csak egyik okát látja. Ekkor is, később is sokat foglalkozik az olvasói igénytelenséggel, a magyar középosztály műértésének, műélvezetének és esztétikai kultúrájának alacsony színvonalával. Itt még csak megállapítja, hogy: ,,a magyar olvasó közönség nincs tisztában a forma lényegével", később ezt pontosabban is megfogalmazza: „A magyar állam, társadalom érdeklődését alig, vagy egyáltalán nem tapasztaltuk, ugyan hol lett volna komoly kultúrereje a mai magyarságnak, amikor még a milléniuminak is alig volt. Egyáltalában hol volt közöttünk Magyarország? Hol volt valami jó? Legfeljebb vágyakban, álmokban, akarásokban." A bemutatott idézetek Szabó Lőrinc politikai, közéleti reagálására, annak irányára és határaira is fényt vetnek. A művészet szabadságáról — éppen a társadalom kultúrszintjének nagy visszahúzó ereje miatt — így ír: .,A költészet igenis legyen önző, hogy hű maradhasson igazi rendeltetéséhez, amelynek határait csak maga a költő, az egyén szabhatja meg." Ennek a tételnek másoldalú megközelítése a költészet politikai kötődésének (vagy akár a pártos költészetnek) elvetése: ,,A kritika akár kifogásol, akár magasztal, már-már teljesen politikai rokonszenvhez igazodik. — Az irányhoz tartozó esztétikus az irodalmi élet egy-egy töredékének zárt légkörében él.. " Ezekben az idézetekben egyrészt valóban az elkötelezett költészet vitatását kell látnunk, másrészt viszont a Nyugatnak azt a kifejezett igényét, hogy egyetlen irányzat helyett az irodalom öszszes áramlatát összefogja és annak legfőbb, centrális szerve legyen.