Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

Luk át s János A Nyugat és írói kapcsolatát egyetlen paradox viszony felvillantásával •szeretném jellemezni. Szabó Lőrincet sokoldalú kapcsolat fűzte a Nyugathoz, amely az 1920 és 1941 közötti húsz év folyamán többféle módon fejlődött. A kapcsolatot személyes barátság és nézeteltérés, szerkesztési elvek hasonlósága és különbözősége, de főleg az irodalomszemlélet elveinek alakulása szabta meg időről időre. Az 1920-as évek elején egyszerre robbant be Szabó Lőrinc az irodalmi köztudatba. Kezdetben a Nyugat nagy számban közölte verseit. 1920-ban 4, 1921-ben 13, 1922-ben 10 verse jelent meg, de ez utóbbiak között szerepel Az eretnek tragédiája és a Testvérsiratók, e két hosszabb elbeszélő költemény. A versek mellett néhány jó érzékre valló kritikája is napvilágot lát. 1923-ban azonban eltávolodik Babitstól, akit korábban emberi, költői és szerkesztői szempontból egyaránt vezérének tekintett. Nos, ha személyes kapcsolatuk meg is romlott, sőt költői útjaik is látszólag másfelé vezettek, az irodalomszemlélet dolgában Szabó Lőrinc — bár személyére átformálva — végig megmarad a babitsi szemlélet mellett. Hat éven át nem közöl tőle verset a Nyugat, 1929-től is csak ritkán, 4—5 darabot, a 30-as években még kevesebbet. Csupán a Magyar Csillagban jut ismét jelentősebb szerephez, 1942-ben 8, 1943-ban 12 verse jelenik meg. Megjelenő műveiről azonban a Nyugat mindannyiszor tudósít, éspedig kiváló kritikusok tollából, Kardos László 3, Halász Gábor 2, Németh László, Radnóti, Sárközi és mások 1—1 tanulmányt közölnek műveiről. Mindez — a Nyugat részéről is — a személyes nézeteltérésre, nem pedig az elvi különbségtételre vall. Szerkesztői elveiben a Nyugatot a kelleténél konzervatívabbnak tartja, vagyis inkább az irodalompolitikai, irodalomszociológiai közéletbe való élénkebb beavatkozást szeretne látni. Ö maga ezt igyekszik megvalósítani a Pandorában, 1927-ben. A munkatársak megválasztásában is sokkal inkább a közéleti érzékenységet, mintsem a generációs szempontot veszi figyelembe. Kritikai rovata valóban friss és érdekes. Feltűnő, hogy a lírikus szerkesztette lapban milyen sok a drámaelemzés és általában a színház társadalmi szerepét boncoló tanulmány. A folyóirat több tehetséget indít útnak, jól szerkesztett, de anyagi támogatás hiányában megbukik. Szerepe Szabó Lőrinc működésében inkább az útjelzőé, mint a mérföldkőé. Amiben a Nyugattól végig nem szakad el, sőt azzal a legszorosabb egyetértésben van, az az irodalomszemlélet. Akár ott, akár