Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)
Pomogáts Béla A huszadik század magyar lírájának népi törekvéseiről szólván különféle dolgokra gondolhatunk. A népi lírának lehetséges egy szociológiai értelmezése: ebben az esetben a paraszti származású költők tartoznak ide. Tehát Illyés Gyula, Erdélyi József, Sinka István, Jankovich Ferenc, Nagy Imre és még néhányan. Lehetséges azonban egy politikai értelmezés is. amely azokra a költőkre utal, akik a szegény-parasztság törekvéseit fogalmazzák meg és e törekvések sikerérért küzdenek. Tehát az előbbieken kívül még Gulyás Pál, Sárközi György és Győry Dezső. Ezzel a politikai-közéleti csoportosítással rokon a mozgalmi, amely azokat a költőket sorolja közös cím alá, akik többé-kevésbé résztvevői voltak a népi írómozgalom küzdelmeinek. Ebben az értelemben ide tartozik Szabó Lőrinc és Takáts Gyula is. Végül, és az alábbiakban ezt követjük, elképzelhető egy irodalomtörténeti értelmezés, amely a stílus, a poétikai jegyek szerint jelöli ki a költők helyét. Népi költő eszerint az, aki a népköltészet (újabbkeletű vagy archaikusabb formáit és stíluselemeit használja fel. (Az ilyen költő természetesen jelen lehet a szociológiailag, politikailag és mozgalmilag meghatározott csoportokban is, mint ahogy általában jelen is van.) Ebben az értelemben Erdélyi Józsefet, Sinka Istvánt, Nagy Imrét, Sértő Kálmánt, Gellért Sándort és költői pályájának második szakaszát tekintve Gulyás Pált soroljuk a népi líra képviselői közé. A modern magyar költészetnek ezt a népi irányzatát meg kell különböztetnünk a XIX. század, különösen a kiüresedett, tartalmatlanná vált nép-nemzeti iskola népiességétől, ennek az áramlatnak a tovább élő, a konzervtív irodalom körében érvényesülő hagyományaitól. Még akkor is, ha az új és a régi népiesség között vannak is érintkezések, átmenetek. Például Erdélyi József költészetében, amelynek nagy kiterjedésű és igen változó színvonalú anyaga időnként a nép-nemzeti hagyományokat veszi át, sőt a „,petőfieskedők" epigonizmusát ismétli meg. A két irányzat, a két iskola viszonyát egyébként meggyőző módon tárgyalja Komlós Aladár 1934-ben keletkezett tanulmánya: A régi népiesség és az új 1 . Vagy újabban Klaniczay Tibor munkája: a Népiesség és romantika 2 . A Nyugat, mint ismeretes, élesen szemben állt az önmagát túlélt nép-nemzeti iskola elveivel és költőivel. A népköltészetet azonban nagyra becsülte, és igyekezett a népiest és a népit kettéválasztani. A kettéválasztásnak ez a szándéka nyilatkozik meg abban 1 Komlós Aladár: Írók és elvek, 1937. 2 Klaniczay Tibor: Marxizmus és irodalomtudomány, Akadémiai,
