Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

és ami ha nem is minden kérdésre, nagyon sok kérdésre fényt vet. A kutatás véleményem szerint a mostanáig publikált anyagokat (például a Levelek Hatvány Lajoshoz című rendkívül érdekes és gazdag gyűjteményt) sem aknázta ki kellőképpen, de nyilvánvalóan egy csomó még nem publikált anyagot is be kell vonni a kutatás körébe. Ha nem tévedek, most már Babits hagyatéka is hozzáfér­hetőbb a kutatás számára. Olyan anyagoknak, mint Babits utolsó évekbeni beszélgetőfüzeteinek, valamint igen nagy kiterjedésű levelezésének, Kosztolányi levelezésének, a Nmioaí-nemzedék az elmúlt években eltávozott utolsó nagy alakjai hagyatékának folya­matos közzétételére és feldolgozására okvetlenül minél előbb sort kellene keríteni. E munka során a modern szociológia bizonyos vív­mányait (content analysis) és bizonyos statisztikai módszereket is érvényesíteni lehetne, anélkül természetesen, hogy valamiféle egye­dül üdvözítő csodaszernek tekintenénk őket. Szabolcsi professzor utalt rá, hogy egy folyóirat sorsában, jel­legének alakulásában, az egész irodalmi folyamatban betöltött sze­repében egyéni esetlegességek is nagy szerepet játszanak. Ez ma­gától értetődő, evidens dolog, sajnos azonban a tények elfogulatlan, ilyen körülményekre is tekintettel levő elemzését az utóbbi évtize­dek kutatásában igen gyakran pro és kontra előjelű mítoszok és legendák kialakítása helyettesítette. Ilyen kérdéseket, hogy hol játszanak közre teljesen véletlen alkalmi egyedi események, kap­csolatok, pillanatnyi politikai konjunktúrák vagy nyomások bizo­nyos dolgokban, valamely közlés megtörténténél vagy meghiúsulá­sánál, valaki szerepeltetésénél vagy mellőzésénél, vagy pedig hol van szó tényleg egy bizonyos értelemben szerkesztői koncepcióként is felfogható, tehát tartósabb vállalásról vagy elutasításról, ilyen kérdéseket csak ezeknek a forrásoknak az ismeretében és természe­tesen a lap harminc egynéhány évfolyamnyi anyagának (amely­ről megbízható repertórium is áll rendelkezésre) módszeres feldol­gozása útján lehet megnyugtatóan tisztázni. Csak azért említem ezeket a maguktól értetődő triviális dolgokat, mert úgy érzem, hogy a mennnyiségileg volumenében nem csekély szakirodalom, amely a XX. század magyar irodalmára és közelebbről a iVyitgrat-korszakra vonatkozólag rendelkezésünkre áll, ezeket az elemi módszertani szempontokat mindeddig aránylag igen csekély mértékben érvé­nyesítette, és emiatt igen nagy tere nyílik a merőben szubjektív jellegű megítéléseknek, az ilyen vagy olyan színezetű legendáknak. A legjellegzetesebb és legelterjedtebb ilyen legendának (és en­nek említésével voltaképpen a délelőtti ülés tematikájához kapcsoló­dom) a Nyugat úgynevezett ,,két szárnyára" vonatkozó koncepciót tartom. Ez a koncepció a Nyugat első nemzedékének nagy alakjait

Next

/
Oldalképek
Tartalom