Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

Szabolcsi Miklós Németh G. Béla tanulmánya nemcsak gondolatilag és filozófiailag gazdag, hanem jelen helyzetben kivételesen bátor cselekedet is volt. Őszintén, mélyen, vádaskodás nélkül reális képet rajzol és legendák ellen lép föl. Én a magam részéről részleteiben és konklúziójában teljesen egyetértek vele, egészen más oldalról indulva sokban azonos következtetésre jutottam. Néhány filológiai glosszát tudnék hozzáfűzni. Az egyik: valóban nagyon érdekes, sajátos jelenség a Nyugat 1935 utáni korszakában a nosztalgikus visszasóvárgás az 1860-as, 80-as évekbe. A Magyar századvég, vagy a Halász Gáborféle Magyar viktoriánusok, majd később az Ezüstkor Ködlövagokjai, de a Cs. Szabó féle rekonstruált soha-nem-volt magyar liberalizmus egy jellegzetes érzületet, vonalat jelent, amelyet a szépirodalomban is nagyon jól követhetünk Maráinál is, másoknál is. Azt hiszem itt arról van szó, hogy szépirodalomban és kritikában ugyanazt a soha-nem-volt magyar polgárságot, liberális, konzervatív magyar polgárságot akarták megkontsruálni, amelyet legklasszikusabban Márai A kassai polgárokban próbált megrajzolni. A Nyugaton kívül 1934-től fogva ott van (Kardos Tibor kifejezésével) a virtuális Magyarország megrajzolására vonatkozó igény Németh Lászlónál és Kerényinél is, tehát egy szuper-Magyarországé, amely felé mennünk kell, amely azonban voltaképpen inkább soha-nem-volt, elképzelt, nosztalgikusán visszasóvárgott képződmény. Kodály Zoltán is egy virtuális Magyarországot rajzolt akkor, műveiben korábban és működésében később. Még egy filológiai glossza: az egész helyzet megértéséhez szükséges tudni azt is, hogy 1934—35-ben kezdődik, majd kiéleződik 1936—37—38-ban az asszimilációs-vita (Szekfű Schittenhelm cikke a Magyar Szemlében, 1937. július 223—231. 1.; Szabó Dezső Ede megevé ebédemi című pamfletje; Farkas Gyula: Az asszimiláció kora a magyar irodalomban monográfiája) párhuzamosan a magyarországi pán-germán törekvésekkel (szellemi téren például Husz Richárd működése Debrecenben). Kettős harc volt tehát a magyarság ideálképének felvetítése: harc a németesítő disszimiláló törekvések ellen és egyszersmind egyfajta állásfoglalás az akkor már meginduló zsidó-törvények ellen. Mindez azt hiszem, csak alátámasztja Németh G. Béla alapvető koncepcióját: a nehéz és bonyolult helyzetben, amikor valóban egy polárisán eltérő magyarság-képet, nemzet-képet lehetett és kellett volna szembeállíani a jelen helyzettel, akkor inkább konzervatív, liberális—konzervatív ideálképet dolgoztak ki. 12 Vita a Nyugatról 177