Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

Poszler György Azt hiszem, egy véletlen szülte dramaturgia okozta, hogy az én témám, amely eredetileg nem nézett ki „kényes

1

' témának, az elhangzott bevezető után azzá vált. Ugyanis arról szeretnék néhány szót szólni, hogy a Nyugat kezdetétől fogva végigkíséri a folyóirat fejlődését egy teoretikus igény, amely legalább két témában világosan tapintható: az egyik a magyar irodalomnak és az európai irodalomnak, a világirodalomnak kapcsolata, a másik pedig a Nyugat speciális őskeresése, az a módszer, amellyel a Nyugat egyes reprezentánsai a magyar irodalomban saját előzményeiket felmutatják. Még nem volt harminc éves a Nyugat, amikor 1934-ben napvilágot látott és jelentős kritikai visszhangot váltott ki a háború után induló, második nemzedékből származó Szerb Antal Magyar irodalomtörténete. A legfigyelemreméltóbb kritikák a pályadíjnyertes mű szemléletét szinte egyöntetűen a tekintélyes és ekkor már nagymúltú folyóirat szelleméből eredeztették. Féja Géza még csak hibáztatja, hogy Szerb Antal szinte kizáróan az európai áramlatokkal való együtthaladás tényeire figyel irodalmunk történetében, és főként a „régi magyarság" megítélésében száll vitába a szerzővel, hangsúlyozva a reformáció által hozott irodalmi fellendülés népi gyökereit. Juhász Géza elismeri, hogy a könyv „becsülettel elvégzi irodalmunk nyugati szemmel való megrajzolásának feladatát", (Válasz, 1934. 272. 1.) de felveti a néphagyomány elsüllyesztésének tényleges problémáját, és Szerb Antalnak a műköltészetre és az intellektuális lírára való „egyoldalúnak" érzett beállítottságát már konkrétan a Nyugat szellemi örökségeként értelmezi. A nyugatos indítás bírálatában a végső és a legtalálóbb szót Németh László mondja ki: „Könyvét ő Dévényből írta, onnét, ahol a nyugatról jövő vizek irodalmunkba ömlenek. Tétele: a magyar európai irodalom, a kereszténység óta minden fontos mozgalom nyugatról jött, a nap a magyar irodalomban nyugaton kel. Mindez igaz, de az igazságnak csak egyik fele, s a másik az izgatóbb". Majd így folytatja: „Szerb könyve »-kocsány-irodalomtörténet«. arra vigyáz, hogy az európai irodalom fájáról le ne szakadjunk. Ma olyan szelek fúnak, hogy erre a kocsányra nem árt vigyázni. De azért a »mag«-ra sem szabad haragudni." (Válasz, 1934. 281. 1.) Az egyértelműen elismerő kritikák a könyv genezisét tekintve még pontosabbak. Kerecsényi Dezső szerint ez a koncepció egész irodalmi múltunkat a Nyugat szemszögéből méri fel. „ö a Nyugat Toldy Ferencé, aki irodalmunkat nemcsak előrenézőén, hanem hátratekintve is ebben az egyetlen ízlésállapotban akarja megme-