Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

gondolok itt elsősorban, vagy az ösztönvilág tombolásának kivetüléseire Csáth, Török Gyula, Kosztolányi olyan írásaiban, mint az Anyagyilkosság, A kis Emma, A pecsenye, Az üsküőari hős, Néró, Caligula. Máskor azonban a tudat mélyebb rétegeibe bocsájtkozó analízis, különösen a patologikus területekre kalandozó elemzés a műre expresszív döbbenetű látomást vetít; ez a neuraszténiás-patologikus látomásosság — gyakran csak az aberráció pokolköreibe zuhanó normalitás látomásossága —, kialakítja a maga különös, staccatos, expresszív stílusát. Csáth Géza, Cholnoky László, Lövik Károly hallucináló-vizionáló őrültjeinek, Kaffka Margit neuraszténiás képzelgőinek látomása — gondoljunk Csáth Fekete csöndjére, A békájára, Cholnoky Különös ismerősére, Lövik Nathanaeljére, Kaffka Neuraszténiájára —, a stílus erejével növeszt egy morbid szörnyekkel, vad víziókkal benépesített, félelmetes atmoszférája világot, amelyet az írók nem világítanak át mindig teljesen a pszichiátria lámpájával, gyakran hagyják, hogy a művekben megmaradjon valami irracionális homály. Hogy ennek az aberrált világnak mi köze az egészséghez, a realitáshoz, azt leginkább az ideggyógyász Csáth pszichiátriai szakkönyvében (Az idegbetegségek pszichikus mechanizmusa) és novelláiban egyaránt bemutatott védekező mechanizmus természete s annak a normális magatartásformákkal való összefüggése mutatja meg. Már az eddigiekből is következik, hogy a lírikus prózában ösztönösen létrejöttek olyan eredmények, amelyek az európai prózában a tízes években koncepciózus stílusirányzatok kereteiben revelálódtak. Az expresszionizmus vulkánikus belső élmény-zuhatagjaira, expresszív döbbenetű látomás-világaira és a szürrealizmus szabad asszociációs terű lehetőségeire gondolok itt elsősorban. Tudatos avantgárdé törekvések csak szórványosan és inkább csak a tízes évek második felétől jelentkeznek a Nyugat prózájában; amit a századelő prózájában expresszív látomásosságnak, szürrealiszlikus képkapcsolásnak, asszociáció-láncolatnak nevezhetünk, az a lírikus próza ösztönösen szintetizáló eredményeinek tudható be. A lírai prózának — az eddigi vázlatos rajzban már érintett — alapeleme a látomás. Az írói alkat és a megidézni akart tartalom által determinált látomásnak — alapvetően különböző — két típusát különíthetjük el a lírikus prózában. Nem a nyelv anyaga szerinti különbségtevéssel — hiszen az mindkét esetben alapvetően lírai, elsősorban lírai eszközökre épülő —, hanem a látomás tartalmi minősége szerint beszélhetünk expresszív látomásról és lírai látomásról. Az expresszív látomás gyakran szorongó élmények kivetülése. De akár félelem, meghasonlottság, akár szenvedély, indulat tölti 9» 131