Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

CSORBA GYÖZÖ Mostanában kezdenek divatossá válni a különféle hatásvizsgálatok, közöttük az esztétikaiak is. Alapjában véve okos dolog ez, hiszen minőségi igényt fejeznek ki. De a hatásvizsgálat nem mindenütt végezhető egyforma eredményekkel. Az adatok, a számok esztétikai területén legfeljebb kisegítő bizonyítékok. A valóság nálunk sokkal mélyebben van,' és igen nehezen leplezhető le. Adyról kérdeznek. Az élő Ady jelenlétét és sugárzását igyekeznek megfogni 1968-ban, s azt, hogy Ady eddigi élete mit hozott irodalmunknak és társadalmunknak. Egyetlen, s nyilván nem vitatható mondatból szeretnék kiindulni: Ady nagy költő. Ha ezt elfogadjuk, következik belőle, hogy utána nem lehetett irodalmunk, különösen költészetünk olyan, mint előtte volt; továbbá mivel Ady a magyar sorskérdések mindegyikéről elmondta vallomását: utána ezek egyikéről sem lehetett úgy gondolkozni, mint előtte. Ha Ady irodalmi hatását mérlegeljük, azért különösen nagy feladat a bizonyítás, mert ami könnyen kimutatható, az inkább az epigonoknál jelentkezik. Velük pedig nem érdemes foglalkozni. Ady termékenyítő s igazán értékes hatása a jó írók, a jó költők műveinek viszont a szövetébe épült és épül bele. Nézésüket, látásukat, magatartásukat, az írói anyag megközelítésének és kezelésének a módját érinti inkább. Ilyenformán szerintem Ady mindmáig eleven hatóerő irodalmunkban. Persze van életművében elavult vonás is. Főként a szecesszió nyomaira gondolok költészetében, de említhetném az olykor romantikus pátoszt is.