Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)
társadalmi jelenségek, kordivatok apály-dagály rendszerében gondolkozva, elképzelhető, már a közeljövőben, egy mindenestül való Ady-reneszánsz. 4. A látnoki, sámáni, helyenként ezoterikus Ady, akár a magyar sorsról, akár egyéni végzetéről szól, csak azok számára lehet „avult", vagy érdektelen, akikből hiányzik egy bizonyos hajlambeli adottság, felfogóképesség, vagy műveltségbeli plusz. A sznobok ma antiadysták. Szimbolizmusa azonban imitt-amott mintha már mutatná a másodlagosság, világirodalmi síkon már a maga idejében is elkésett kifejezési forma romlás-jegyeit. S ez, kétségtelen, szintén a mai sznobok malmára hajtja a vizet. 5. Ugyanaz, amivel például Móricz Zsigmond sajátos országhoznemzethez való kötöttsége is magyarázható: tolmácsolhatatlan árnyalású magyar szókincs és szintaxis, melynek sava-borsa kilúgozódik a nyugati nyelvekre való fordítás lombikjaiban. Ez a fajta történelmi és társadalmi mondanivaló legfeljebb a környező népek élményvilágában lelhető fel, s válthat ki visszhangot. — Mégsem tartom egészen elképzelhetetlennek, hogy a misztikus ezoterikus Ady (A tegnapi tegnap siratása, az Én, szegény magam stb. költőjére gondolok) méltó francia, olasz vagy német toümácsolóra találva, „betörhet" még a világirodalomba. 6. Akkor is a XX. század költő-ormai közül való •— abban a hegyláncban, melynek többek közt Apollinaire, Rilke, T. S. Eliot az óriásai •—, ha nyugat felől nézve még felhők takarják is el, vagy ha az itthonról nézők látószöge eltolódott az utóbbi évtizedben. 7. Bonyolult, többágú választ kívánó, irodalomtörténésznek való kérdés, ilyen válasszal hát adós maradok. Ady nélkül — felmérhetetlen űr! — a modern magyar lírát egyszerűen el sem képzelhetem. Ott is hat máig is, ahol tagadják, s még azok is nyomdokain járnak, akik a legmerészebb röpívben szeretnének felette elsuhanni. 1968.