Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

JËKELY ZOLTÁN 1. Mai jelentősége kivált abban rejlik, hogy egy-két emberöltő előtt az akkori értelmiségre és általában az irodalmi-művészeti köztudatra hatott, s támasztott valami régvárt erjedést. Ezek a nemzedékek valamit továbbplántáltak belőle. Nem minden tagadható meg és vethető el abból, amit a közelebbi s távolabbi elődök hagytak, még akkor sem, ha azok időközben netán hivatalos rangra emelődtek volna ... 2. A Bartók-életművel ellentétben lehetséges, hogy az Adyéletmű kisugárzó ereje napjainkban fogyatkozóban. 3. Az oka, gondolom, az is, hogy Ady a mai ifjúság szemében sokkal inkább kötelező olvasmány, mint a 20—30 évvel ezelőttiekében, amikor jobbadán spontán érdeklődés tárgya, vagy rajongás bálványa volt... s a pro és kontra indulatokból valóságos forgószél kavargott még friss emléke körül. Lehetséges, hogy az átkozódó prófétát oly aránytalan mértékben homályosították a Hágár oltára előtt térdeplő költő fölébe, hogy ez utóbbi úgyszólván mellékalakká töpörödött? A kortárs „Ifjú szívek", melyekben élni vélt, hamvadóban. Utódaik még ostorozó mivoltában is holmi patriarkális, erősen hazai kötöttségű művészt látnak benne. Ugyanekkor Bartók Béla, akivel körülbelül azonos korkifejező s a húsz évvel tovább tartó alkotói pályát nem számítva, művészi érdeklődésében is hasonló, a rádió hullámain érkezik naponta vissza világhódító útjairól, és ez a nemzetek fölöttiség az itthoni érdeklődést folyamatosan ébren tartja. S még valamit ehhez a ponthoz: a mai húszévesek élményvilágából —• a történelmi tájékozódás ösztönén kívül — a magyar nyelv iránti érdeklődés is hiányzik, ami az előbbivel párhuzamos jelenség. Ady nyelvezete, prozódiája őnekik, félő, nem kincsesbányának, hanem afféle salabakternek számít. (Az átlagtípusról beszéltem, nem a mindenkori szellemi elitről, melynek magatartása az Ady-kérdésben sokkal bonyolultabb és többgyökerű.) Azonban a