Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

telten szembe vele az Arany-féle kétszeres tárgyilagosság elvét, amit egyébként Arany maga rakott rá saját csuklójára bilincsnek. Adynál a kétszeres objektivitás helyett a sokszoros szubjektivitás elve és gyakorlata nyilatkozott meg, és ennek eredményeképpen végre valahára megszületett a modern magyar költészet. Hogy Ady a Nyugatról magával hozott művészi indításokat teljességgel átalakítva tette magáévá, vagyis művészi meggyőződéseinek igazolására használta és hogy ezek az indítások hangban és formában teljességgel eredeti módon nyilatkoztak meg nála, arra, ha szükséges volna, több bizonyítékot lehetne felvonultatni. Ha szükséges volna. Ady már a baudelaire-i dandyizmust is alapfelfogásában korrigálta, továbbfejlesztette. Baudelaire szerint a művésznek sohasem szabad kilépnie önmagából, ezért szánt korlátozott szerepet, legalábbis az alapelvekben, a szerelemnek, ahol elkerülhetetlen, hogy önmagunkból kilépjünk. Ezért szerepel Baudelaire-nól (Enivrez-vous, Petits poèmes en prose) a mámor lehető forrásaiként csak a bor, a költészet és az erény, míg már a debreceni Ady is kiegészítette ezt a szerelemmel. Ugyanígy megismerkedve a francia szimbolista lírával, látta, hogy a magyar ősi népi szemlélet és költészet jelképrendszerének alapján új költészetet kell építenie, amit voltaképpen már el is kezdett itthon a Még egyszer kötettel. Ha ezt olvassuk nála: Tűnődés, bú-berzsenyes csolnak / Halál-kikötőmből eloldlak, felesleges bármiféle idegen képek és jelképek átvételéről beszélnünk, ezek magyar talajból és magyar lélekből sarjadtak, mint népdalaink jelképrendszere, például: Ez az utca bánatutca / Bánatkővel van kirakva. Talán a jellegzetes Ady-verszene is köszönhet valamit a baudelaire-i verszenének, ami, jegyezzük meg végre, más, mint a verssoroknak megadott séma szerint való pattogtatása. Ha nagyon akarjuk — de miért akarnánk? — a baudelaire-i verssorokat is jambizálhatjuk. Például ilyen félsorokat: ,,11 descend Ze-voici.. ." vagy „Le soleil moribond." Akárhogy erőlködnénk, nem tudjuk természetesen jambizálni, ül. az aláhúzott szótagokat hosszúakká vagy hangsúlyosakká tenni. Mind a kettőnek verszenéje csak ez lehet uu — I u u " |. Az ilyen sor — „Et qui refait le üt" — zenéje pedig u u u u u "*~ (Mindez természetesen a francia alexandrinuson és más hagyományos verssorokon belül.) Ady is nagy szabadsággal használja a magyar költészetben általánosan alkal-