Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

Persze ettől még van éppen elég sok nyugatiak számára is jelentős vers a teljes Adyban. Az a 150 vers, amit akkor összeválogattam, állja a világirodalom szelj árasát is. Hány költőről lehet ezt elmondani? Azt gondolom, hogy a mi irodalmi propagandánk — 'kicsit szükségből, kicsit nehézkességből — túlságosan is hazai szempontok szerint alakul. Tehát amikor Adyt a világirodalom asztalára akarjuk letenni, akkor a nem hazai szakembereket kell megnyerni, bevonni, azokkal megtanácskozni a dolgot, nekünk ehhez legfeljebb alázatosan segítséget kell nyújtanunk. A következő kérdés: milyen Ady világirodalmi helye véleményem szerint. Még legnagyobb ellenszenvem idején is óriási jelentőségű nagy költőnek és nagy szellemnek ismertem el Adyt; e körül nem volt vita. Se bennem, se másokkal. De egy ideig az volt a benyomásom róla, hogy főként nagy stílusteremtő, aki a „gyönyörű érthetetlenségek" korszakát hozta el a magyar irodalomba, egyfajta új stilromantikát. Hamarosan rájöttem, hogy ez legfeljebb részigazság. Azán az volt a véleményem, hogy egy ilyenfajta magyar költő legjobb esetben kelet-európai specialitás. Vizionárius, nemzetébe börtönzött romantikus költő: az „isten szörnyetege", ahogy magát nevezte, aki ezen a rettenetesen szétdarabolt, anarchikus területen, ebben a Lemuriában, mint valami furcsa nagy gólem nőtt fel, s enélkül a környezet nélkül nem érthető, tulajdonképpen ott is a helye, mint valamilyen keleti bálványnak a magyar ugaron. Vagy ha szebben akarom mondani, egy indiai nagy templomnak a Ganges partján. Amit ha áttennénk nyugatra, legfeljebb mint egzotikus jelenség tűnnék ott fel. De aztán, főképpen az utolsó válogatás alkalmával, mikor igyekeztem nyugati szemmel nézni, rájöttem arra, hogy ha a teljes Adyt nézzük, akkor ő a korszak legjelentékenyebb európai költői közé tartozik. A nagy francia szimbolisták legfeljebb indítást adtak neki. Azt, hogy ő szokványos értelemben szimbolista költő, Baudelaire utóda, epigonja, komolyan nem gondolja már senki. A modern németeknél látomásosabb, politikusabb, az aktualitással, a valósággal sokkal összefonottabb. Az egykorú oroszoknál, az a benyomásom, költőibb, árnyaltabb, gazdagabb, szélesebb skálájú. Az egykorú angolokkal, olaszokkal alig tudom összevetni. Tehát megvan az ő helye az egykorú világirodalmi körképben. Életműve jelentős világirodalmi jelenséggé emeli őt. A világ fórumain is felfedezésre vár. Az az érzésem, érdemes felfedezni.