Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

kötet, amivel nem sokra tudtam menni, egy kötetből ha két-három verset tudtam kivenni. A halottak élén megint majdnem hiánytalan, óriási költészet. Mindebből azt vonom le, hogy ami Adyban valóban élő hatóerő lehetett: ez a provokáló, fölháborító és térdrekényszerítő költő. Nem a nagy leszűrök közül való, nem Bach a magyar irodalomban, nem Arany János a magyar költészetben; ő az arculcsapó, a vihart keverő. Ha Ady költészetét újra hatóerővé akarjuk tenni, ezt a vihart kell kibontani belőle. Melyek azok a vonásai Ady életművének, melyek ma is aktuálisak? Én nem emelnék ki vonásokat. Az eddigiek alapján nyilván világossá is lett, hogy a legnagyobb baj az, ha vonásokat emelnek ki. Ismétlem: a teljes Adyért kell verekedni, a teljes Ady hathat ma is minden ellentmondásával, minden zűrzavarával, viharos örvénylésével együtt. Véleményem szerint a legfontosabb tennivaló lenne végre egy igazi Ady-könyvet megírni. A másik pedig az, hogy készüljön egy olyan teljes válogatás, amiben ez a sokszor említett teljesség revelálódhatik. Mik Ady lehetőségei a viilágirodalomban ? Véleményem szerint Ady ismertté tétele a világirodalomban nem sokkal nehezebb, mint más magyar költőé. Másfajta vonatkozásban nehéz, mint mondjuk Arany, Vörösmarty vagy József Attila propagálása. Mert Ady tényleg elképzelhetetlen anélkül a nyelvújító, stüusteremtő személyesség nélkül, ami költészetének lényege. Ezt megismételni egy másik nyelven, ahhoz egy legalábbis rokon igyekvésű fordító kell. Ha az Ady-verseket szó szerint lefordítjuk, nemegyszer érthetetlen, nemegyszer groteszk hatást érünk el. Ady költészete nagyon sokszor borotvaélen jár a remekmű és a giccs között még itthon is. Tehát őt adekvát módon lefordítani nem olyan egyszerű. A másik nehézséget abban látom, hogy Ady rendkívüli mértékben bele van szövődve a magyar valóságba. Nem ok nélkül tartják őt Magyarországon magyar „sorsköltőnek". A hiba az, hogy ezáltal az emberi sors nagy költőjét elhomályosították, vagy nem a megfelelő perspektívába állították. Csakugyan van egy sereg olyan verse, amit csak magyarok érthetnek meg. Illyés Gyula meg is írta egyszer — vélem ugyanaz megtörtént —, hogy A Gőg és Magóg fia vagyok én versét bemutatta egy francia társaságnak, s ennél a sornál, hogy „mégis új és magyar", azt kérdezték: és miért kell ezt hangsúlyozni?! Ezt nyugatiak nem tudják megérteni. A nemietek azt kérdezték, ki ez, valami náci? A franciák meg egyszerűen nem tudnak mit kezdeni vele. Ugyanilyen például A hadak útja, amit magyar asszociációk nélkül képtelenség megérteni.