Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

j E külső jegyek alapján — a mondandóhoz mérten még a hangot is külsődlegesnek tekintve — Ady és József Attila szinte ellentétei egymásnak. Ady pályanyitó, élesen egyszeri versére, a Góg és Magóg fia vagyok én kezdetűre mégis csaknem visszhangként felel a másik ugyancsak pályakezdő, éppoly összetéveszthetetlenül egyéni: Lidi nénémnek öccse itt... én, József Attila, itt vagyok! Szülötte annak s mégse mása. Ilyenformán visszhangozzák József Attilának, de az egész nemzedéknek közéleti indítású költeményei Ady összefoglalóan forradalminak mondható líráját. Képzeljük el, hogy a magyar szocialista költészet nem az ő röpterét, hanem a Csizmadia rétjét örökli. Adynak a pénzzel viaskodó, antikapitalista ditirambusai nélkül és csitíthatatlan gyönyörigénye nélkül Szabó Lőrinc sem annak írja meg A Sátán műremekeiét (amelyeket e cím nélkül is élete végéig írt), de Erdélyi ós Sinka sem a maga gróf-, illetve bérlőellenségét. Változatlanul csak a nyomába lépő nemzedéket vizsgálva, hatott a prózába bújt költőre, Tamási Áronra, vízióival éppúgy, mint — antiklerikalizmusával ; de hatott még arra is, aki a lírai szenvedélyt az esszébe tudta ojtani, Németh Lászlóra. És nyilvánvalóan hatott Ady Révai József magyarságés társadalomszemléletére. Különös módon e hatás — melynek gyűrűzését még messze lehetne követni — épp azért maradt észrevétlen, mert lüktetőén eleven volt. Nem árnyképet vetett, hanem az élet új tüneteit sarjasztotta létre. A „szent ital", mellyel Ady kínálta a hozzá járulókat, nem az epidermiszre volt befolyással; a szívre, a vérerekre. A mondatfűzést, a fogalomtömörítést, a jelképes beszédet illetően Ady hatását azonnal felismerhetően egy költő mutatja: Mécs László. Soha senkinek eszébe nem jutott őt Ady követői közé sorozni. „Mindent kivallani", vagyis hogy a költő magánéletével is mintegy anyaszülten álljon az olvasók előtt, modern — két háború közti — líránk ez uralkodó jellegzetessége pusztán Ady szellemének az uralma ; e kor külföldi nagy modernjei — Reverdy, Ungaretti, Eliot — a hermetizmusra, az elzárkózásra adnak példát. 3. Ady sugárzásának erejét az effajta összehasonlító példák tükröznék legvilágosabban. Nyilván volt kora Európájának hozzá mérhető nagy költője. Fegyvert teszek le, amidőn bevallom a vele szemben való védtelenségemet (a közös anyanyelv és sors mezőnyében), ám azt a legtárgyilagosabb zsűritől is megkérdezhetjük: akadt-e vajon európai kortársai között még egy, aki népének egé-.