Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

ramjában oly igen helyesen honunk antediluvianus exemplárjainak nevez — olyan, ki valamiben legalább haladni nem akar, mai nap csakugyan a ritkaságok közé tartozik. — „De ha mindenki haladni akar, hisz akkor, legalább a haladásra nézve, a két párt megegyezik. Ha az ügynevezett konzervatívok lassabban, de egy cél felé törekednek, valóban kár annyi szenvedéllyel lépni fel egymás ellen. Vagy miben áll tehát a különbség a pártok között, a haladásnak mily neme az, melyet mi tűztünk ki feladatul." Meg fogunk felelni e kérdésekre. Politikai elleneink haladni akarnák szinte. Megengedjük. A legkonzervativebb űri ember, ki a világ kerekeit szívesen megakasztaná, mégsem szereti, ha saját kocsijának kerekei megakadnak, s ha októberi esős napon alföldünkön utazik, időtöltésül és unalma vigasztalására talán szép beszédet készít fejében, mellyel a jövő angaricalisnál az útkészités célszerűbb rendszeréről vagy 'talán a vasutak szükségéről értekezendik. Kinek faágat illető jószágai s csupa leányai vannak, az ősiség eltörlését fel szakta venni programjába; kinek éppen pénzre volna szüksége, hyporjhecalis intézetek mellett buzog, sőt ismerünk egy urat, kit a konzervatívizmus mintájának nevezhetnénk, a tespedésnek valódi Horatius Coclese, ki ha ereje lelkesedésének megfelelne, egy egész haladó sereget maga egyedül fel tudna tartani, férfiú, ki arany óraláncát adta volna ide, ha azáltal akadályozhatná, hogy Buda- s Pest soha lánchíddal össze ne köttessék, s mégis ezen űri ember is, midőn tapasztala, hogy jobbágyai évről évre úri tartozásaikban hátramaradnak, előbb az örökváltság barátjává lett, mig most, miután sok fáradság után meggyőződött, miként jobbágyai magok erejével soha meg nem válthatnák magokat; már a státus közbejöttével történendő örökváltságot is sürgeti. Mi tehát nem kétkedünk politikai elleneink ebbeli buzgóságán. Hisszük, hogy nyilvánított haladási szándékuk sok esetben komoly értelemben veendő, hisszük, hogy sok egyes kérdésre nézve velők könnyen egyetérthetünk, sőt megengedjük, itt-ott talán részökről oly indítványokat várhatunk, melyek az általunk tett javaslatokat célszerűségben felülmúlják, s így el fogadandók: de politikai elleneink haladási szándékai csak részletekre terjednek, s itt fekszik azon különbség, mely a haladás mezején is köztök s közöttünk létezik, s e különbség óriási. „Magyarország mindenben hátravan" — így szobiak elleneink — „fejtsük ki azt minden tekintetben. Közigazgatásunk rendetlen; hozzunk belé több rendet. — Törvénykezésünk hiányos; javítsuk e hiányokat. Iparunk fejletlen; fejtsük ki. Nincs kereskedés; segítsük elő ébredését. Közlekedési eszközeink csaknem közlekedési akadályokká váltak, mert hol út nincs, s a szekér gyepen jár, könnyebben halad; teremtsünk újakat. Fejtsük ki anyagi érdekeinket niennyire csak lehet, az anyagi kifejlés elé fogja segíteni a szeiiemit is. Mozdítsunk, változtassunk mindent, ha úgy tetszik, csak alkotmányunkat hagyjuk békével, a magyarnak nem lehet