Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

ban 6000 előfizetővel bír — a méltóságos úr, mint minap a kölni lap felhozásából láttuk, nagy fontosságot tulajdonit az előfizetőknek —, s mely hazánkban legalább 10,000 ember által olvastatik, főképp miután e lap egyes levelezőinek állását ismerjük, s annálfogva a vádak, melyek hasábjain ellenünk emelteinek, általunk nem ignoráltathataak. Ez vala a nézet, mely minket arra bírt, hogy midőn az említett lap 125. számában néhány valódi konzervatív aláírása alatt egy oly cikk jelent meg, melyben (a Nemzeti Újság szavaival élve) némely valóban alkotmányellenes nézet foglaltatik, a konzervatív lapokat nyilatkozatra szólítsuk fel: mennyiben ismerik el az említett német lapban nevükben előadott nézeteket saját nézeteiknek. A Nemzeti Újság a közvélemény orgánumaihoz illő nyíltsággal erre azt válaszolja: hogy némely, e cikkben az ellenzék ellen foglalt panaszokait ugyan valódinak tart, minden alkotmányellenes elvet azonban vissza utasít; míg a B. P. Híradó vezére tudtunkra adja, mikint nenm bánja, bárminek vegyük is hallgatását, de feiernd nem fog. A dolgoknak ezen állásában mi az Alig. Zeitungban ellenünk emelt panaszokat a dologhoz nem értő külföldi zajgásainak nem tekinthetjük többé, hanem tekintjük oly állításoknak, melyéket (legalább bizonyos kiterjedésben) a B. P. Hiradó saját nézeteinek elfogad, s ekkint fogunk rá felelni: hisz a B. P. Hiradó egy idő óta nem ír vezércikket anélkül, hogy e szavakat „legyünk őszinték" nem rakná elébe, kövessük e tanácsot mi is, mennyire legalább e tanácsot követni hatalmunkban áll. Azon úri emberek jelleméről, kik, amíg Wesselényi Miklós a közéletben élénkebb részt vett, ellene a rágalmak minden nemeivel föllépni nem pirultak, s most fényes nevét azáltal akarják elhomályosítani, hogy őt dicséreteikkel halmozzák, nincs mit mondanunk. A szú nem a fa legmagasabb ágait, hanem gyökerét szokta körüljárni, s ha Wesselényi nagyérdemű veteránnak neveztetik, míg mindaz, amit tett — mert hisz politikus élete 1825-től mostanig az ellenzék soraiban folyt le — gyaláztatik. s azon sereg, melyhez tartozott és melyre támaszkodik, a hon boldogsága ellen törekedő csoport gyanánt állíttatik fel: e taktika régiebb s közönségesebb, hogysem rajta akár Wesselényi, akár másvalaki csodálkozhatnék. De nézzük ezen urak állításait. „Nem hajlamunk, de a körülmények által reánk kényszeritett állás az. melyben mint elknzék lépünk fel" — így szól Wesselényi az Alig. Z. 112. számában megjelent s több magyar lapokban is közlött nyilatkozatában — „iparkodásaink célja csak alkotmányos függetlenségünk és nemzetiségünk fenntartása volt és lesz mindenkor. Az vok mindig meggyőződésünk, mikint az összes hirodalom állandó jóléte hazánk jólétével szoros kapcsolatban áll, mikint hazánk csak az összes birodalom hatalma által védetik s védethetik; ellenben hogy Magyarország a trón támasza s a birodalom fennállásának eszköze csak akkor lehet, ha a magyar nemzetiség s alkotmány a lehetőségig kifejlődtek. A királyi széket, a birodalmat s