Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

hazánkat ugyanazon veszélyek fenyegetik, melyektől csak egyesült erővel menekedhetünk, s valamiint fennállnunk csak együtt lehet, úgy süllyednünk együtt kell, miután az egyiknek veszte a másikét szükségképp maga után vonja". Ezek b. Wesselényi Miklós szavai, s mi bátran merjük állítani, hogy a magyar ellenzék sorai között nincsen egy is, kii a bennük foglalt nyilatkozatot magáénak nem ismerné. S mi erre azon néhány konzervatív uraknak válasza? — Az, hogy ez egész nyilatkozat magában szép s örvendetes, azonban olyan, mellyel a magyar ellenzék 1825-től mostanig mindig ellenkezőt cselekedett; hogy, mondjuk ki röviden: az összes magyar ellenzéknek 1825-től mos/tanig egyetlen fő törekvése a monarchiátóli elszakadás volt. — És ezen nehéz vádak miivel bizonyíttatnak. Boldog isten! mire kellenének bizonyítványok, hisz a híres budai anonim konzervatívoknak nincs mit konzerválni neveiken, ha vadaik hamisak, ha, magukat az írókat hozzászámítva, az egész országban egy ember sem találtatik, ki azokat tartaná, annyival merészebbnek fog látszani nyilatkozatuk. A birodalomtóli elszakadás; s ki mer minket ezzel vádolni? Nem fogjuk felhordani az egyes eseteket, melyekben e nemzet az uralkodó ház iránti hűséget éppoly fényesen bebizonyítá, mint az örökös tartományok bármelyike, s midőn a magyar ellenzék egyenlő buzgósággal küzdött uralkodói mellett, nézetünk szerint, ily érdemek felhordása részünkről éppoly nevetséges, mint ha a birodalom részéről viszont azon érdemek hordatnak fel, miket a német tartományok hazánk megszabadításáért tettek. Kötelességünket tettük, éppen úgy, mint' az ausztriai tartományok, egyikünknek sincs mit kérkedni tetteinkkel. De ha az egész világ előtt vádoltatunk, hogy hűségünkről megfeledkezve elszakadást akarunk, nincs-e jogunk kérdezni: hát nri által bizonyítottuk ezt? s vajon mit fognak válaszolni rá. „Propriis legibus et non ad normám aliarum provinciarum'' akarunk kormányoztatni!?, de mióta történt, hogy ez alaptörvény, melynek megőrzéséért annyi vér folyt, melynek változhatatlansága egy félszázad óta soha kétségbe nem vétetett, egyszerre néhány álkonzervatív által a birodalom egységével összeütközőnek tartatik? Törvényeink szerint csak azon hadiadó szedethetik be, amely országgyűlésünk által szabadon megajánltatott; s ugyan mióta jött divatba a birodalom gyengítésével vádolni azt, ki alkotmányos kötelessége szerint adót ajánlani nem akar, mielőtt annak szükségéről magának bizonyosságot szerzett. Vagy talán a Ludovicaea ártatlan intézete, — annyira ártatlan, hogy annak eddig még jó eredményeit sem ismerjük, — ez fogja ama vádakat az 1825-ki s mostani ellenzék ellen bebizonyítani? Úgy hisszük, hogy valamivel kevesebb tudatlanság a cikkírókat talán figyelmessé teheté, mikint e híres katonai iskola 1825-néI jóval előbbre, s így azon ellenzék időszakába esik, melyet talán még a néhány híres konzervatív sem fog a birodalomtóli elszakadással vádolni? „Igen de hát, ha nem ez célja az ellenzéknek" — így szólnak konzervatí-