Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

Europa alkotmányos országai között nincsen egy is, melyben ezen elv gyakorlatilag egész tisztaságában alkalmaztatnék, s éppen a legszegényebb osztályok nem görnyednének aránylag a legnehezebb terhek alatt, az elv maga s a teheregyenlőségnek értelmezése iránt nem nagy véleménykuionbségek léteznek. Másképp van az a jogegyenlőségre nézve. E kérdés körül két egymással elelntétben álló véleménnyel találkozunk, melyek közül mindenik számos tévedés alapjául szolgál. Egy rész jogegyenlőségről szólva, csak a magánjogokra szorítkozik. Ha ezekre nézve a polgárok között egyenlőség hozatott be, e résznek kivánatai beteljesittettek. Szerinte a politikai jogdk egyenlősége alárendelt fontosságú kérdés, mely az előbbivel szoros kapcsolatban nincsen. — Mindazon reformkísérletek, melyek a 18. század alatt Portugáliától Oroszországig az uralkodók által tétettek, ezen elméleten alapulnak; ez azon tér, melyen korunk felvilágosodottabb abszolutizmusát működni látjuk. Mások — e tannal egyenes ellentétben — jogegyenlőség alatt minden képzelhető jogok tökéletes egyenlőségét értik. Ha a politikai jogok gyakorlata nem egyes osztályok kizárólagos tulajdona is, s minden polgár hasonló feltételek között hasonló befolyással bír; ezáltal e nézet pártolói még nem elégíttetnek ki. Szerintök a politikai és egyéb jogok között különbséget tenni nem lehet. E jogok gyakorlatát föltételekhez kötni nem egyéb, mint az emberi méltóságnak ehagadása. A jogegyenlőség csak az általános szavazatképesség által léphet életbe. — Ez azon elmélet, melynek gyakorlati alkalmazását a francia forradalom kisértette meg. Nyugodtan tekintve a dolgokat, azon meggyőződésre jutunk: miként e két, egymással ellentétben álló nézet egyiránt hibás. — Jogegyenlőség csak ott létezhetik, hol a politikai jogok gyakorlata célszerűen rendeztetett el. E nélkül az elv írott malaszt fog maradni, s bármit mondjon a törvény, azon osztály, mely a politikai jogok gyakorlatából kizáratott, magánpogi tekintetben is el fog nyomatni. Ellenben szintúgy hibáznak, kik a jogegyenlőség elvénél fogva föltétlen választóképességet követelnek; s feledik, hogy politikád jogok csak hibásan neveztetnek így, mert azok tulajdonképp a politikai kötelességek közé tartoznak, s így józanul nem bízathatnak olyanokra, kikről azoknak célszerű teljesítését föltenni nem lehet. Ezeket előrebocsátva, térjünk már most ezen elvek gyakorlati alkalmazására. Egyenlőséget akarunk jogban és teherben. Míg ezen elv alkotmányunkban gyakorlatba nem vétetett, e hazának állapota, mint Széchenyi helyesen mondja, nem elégítheti ki a bölcs és helyesen számító ember keblét. De vajon van-e tehát létező viszonyaink között arra remény, hogy ezen elv gyakorlatba vétessék, azaz e hon állása a bölcs és helyesen számító ember kívánatait kielégíthesse? . Felelet: a jelen viszonyok között, erre semmi reményünk nem lehet.