Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Major Ottó: A szerző nagyvonalú életrajza...

Athenaeum még elfogadta kiadásra, de az időközben alakult állami könyvhivatal megjelenését megakadályozta. Kéziratban van ma is, most már alighanem így is marad életem végéig. Első regényem sorsa, a fordulat évét követő esztendőben, félreérthetetlen figyelmeztetés volt. Huszonöt éves voltam, elzárva a publikálás lehetőségétől, hamarosan végképp állás nélkül. A levegő fojtogatott, menekültem volna; úgy éreztem, nem segít rajtam más, mint az elmerülés a hétköznapokban, egyszerű emberek közösségében. Kaptam hát az alkalmon; az írószövetség felszólítására hat hónapot töltöttem a hadseregben, gyalogos alakulatnál, lekopasztott újoncként. E turné eredménye egy, az idők igényeinek megfelelő paraszt dráma volt, amelyet a színházi dramaturgia eredeti valójából kiforgatott (az Ifjúsági Színház vette kezelésbe először), s végül a címét is megváltoztatta. így került aztán bemutatásra a hadseregszínházban, a faluszínházban, s az ország majd valamennyi vidéki társulatánál. Százas szériákban játszották, sok pénzt, egy pályadíjat és egy József Attila-díjat hozott szerzőjének, meggyőzően tanúsítva, hogy az akkori idők művészetpolitikája nem a jót és az igazat méltányolta, hanem a hivatalos álláspont szolgai követését. Szerencsére nyomtatásban nem jelent meg. 5. Az írói vegetálás öt esztendeje után, 1954-ben néhány vers jelezte, hogy az oldódás a lélekben is megkezdődött. Ugyanabban az évben, egy baráti együttlét alkalmával, Palotai Erzsi így szólt hozzám: „Maholnap harmincéves vagy, és még valamirevaló könyvet nem írtál. Mért ne foghatnál nagyobb vállalkozásba?" Csakugyan, miért ne? Ekkor született meg a nagyratörő terv: regényciklusom ideája. Az évek mégse teltek hát haszontalanul. Az öt éve elvetett mag áttelelt, kicsírázott, szárba szökkent. A következő öt esztendő kemény munkában telt el. 1955 és 60 között hét kötet regényt jelentettem meg, a magyar történelem fél évszázadát felidéző sorozatot, az első és ez ideig egyetlen ilyen építményt irodalmunkban. A regényforma igazi szintézis. Most hasznát vehettem annak is, ami életemben kedvtelésnek, fölösleges kitérőnek, öncélú hóbortnak és szellemi vargabetűnek látszott. Milyen könnyebbség volt például, hogy a magyar parlamentarizmus történetét kisujjamban tudtam. Egy epizódszál bonyolításában még származásom is javamra fordult. Családom apai ága régebben állampolgársági gondokat okozott. Apai nagyapám családja ugyan az észak-magyarországi Zboró-