Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Illés Béla: Hézagos beszámoló

tévedéseiről szólok, a többiekéről elfeledkeztem. Nos, én orosz proletáríró voltam, csak magyarul író orosz író. Bizonyos változás történt, amikor Hidas Antal Budapestről kijött Moszkvába. Mi addig főleg a Habsburgok Magyarországát ismertük és a Magyar Tanácsköztársaság 133 napját. Hogy annak bukása után is van a magyar irodalomnak jelene és jövője, ezt nem volt könnyű megtanulni. 1925—1926 körül kezdtünk mi, magyar proletárírók (illetőleg csak magamról állítom, hogy ekkor kezdtem) tudatosan magyar irodalmi munkát végezni. A nemzetköziség és az igazi hazaszeretet kiegészítik egymást, ezt akkor megtanultam és sohasem felejtettem el. Azt hiszem, vagy tíz-tizenkétszer annyi politikai cikket írtam, mint szépirodalmit, és különös módon a szépirodalmi munkáim éltek tovább. Szépirodalmi írásaim túlnyomó része a proletár forradalomról s a háborúkról szól. Húsz év óta, mióta hazajöttem, a második világháborúról, Magyarország fölszabadításáról és átalakulásáról írok. Nem mondanék igazat, ha mást írnék. Vannak, akiknek a felszabadult Magyarország a téma; a fiatal írókat nagyon irigylem ezért, de én azt a háborút írom meg többször, sokszor, ami mindennél emlékezetesebb számomra. Azt a háborút, amely Magyarországot felszabadította. Történetesen éppen húsz éve, hogy Budapestet felszabadítottuk. Ezt — ha rajtam múlna — mindennap újból megírnám. Azt, hogy mi történt január 8-án (Kispest), 16-án (az Athenaeum és a New York palota felszabadítása), 18-án (a gettó), 28-án (fölhoztam Budapestre a szovjet hadsereg magyar nyelvű lapját), február 13-án (felszabadult Budapest) ... Folytathatnám. De nagyon egyhangú volna az olvasó számára, ha mindig ugyanarról a témáról írnék. Több mondanivalóm nincs. Remélem, lesz. Most csak erről tudok beszélni. Huszonhat esztendei külföldi élet után itthon vagyok, és el tudnám mondani, hogy mit jelent az: hazatérni, amikor a haza nehéz sebektől vérzik. Szóról szóra így történt, ahogy mondom: nehéz sebektől vérzett. De amit akkor tett a magyar nép, ahogy akkor dolgozott, az a magyar történelemnek egyik legszebb, talán a legszebb fejezete. De itt már leteszem a tollat. Annyi hőskölteményt és olyan hőskölteményt kellene égig zengő hangon elmondani, hogy erre képtelen vagyok. Le kell tennem a tollat.