Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Illés Béla: Hézagos beszámoló

katlan történt velem: egy brosúrámról egy fiatal író jóindulatú kritikát írt a kommunista Internationale 1919 januári számában. Ez a kritika megnyitotta számomra az utat a kommunista mozgalom felé. A kritikát Lengyel József írta. Ez döntő volt az életemre. Egész életemre. Megjelentek azóta tízoldalas, húszoldalas, ötvenoldalas kritikák is rólam, elismerőek vagy megsemmisítőek, örültem vagy bosszankodtam, de hamarosan elfeledkeztem róluk. A Tanácsköztársaság bukása után (a Magyar Tanácsköztársaság idején egy szót sem írtam) Bécsbe kerültem, ahonnét a párt szűkebb hazámba, Kárpát-Ukrajnába vezényelt. Ahány magyar pártlap megjelent ebben az időben, mindegyikbe írtam, természetesen politikai cikkeket. Novellám egy-kettő jelent meg, de figyelmeztettek, hogy nem szabad ilyesmire lopni az időt. Tehát nem loptam ilyenekre az időt. Bécsbe kerülve, mint már mondottam, akkor írtam, ha egyebet nem tehettem. Szegény Lékai János osztrák pártlapban helyezte el néhány novellámat, amelyeket ő fordított németre. Egy ilyen osztrák lapban megjelent novella legalább kétnapi ebédet hozott. Aztán mást is jövedelmezett az osztrák pártlap. Egy akkor nagyon fiatal horvát író, Miroszlav Krlezsa, elolvasta egyik novellámat, és érdeklődött, hogy ki és mi vagyok. A szerkesztőséget kérdezte, és én válaszoltam. Természetesen nagy jóindulattal jellemeztem magamat, és Krlezsa még jobb akaratú volt. Pénzt, fehérneműt, ruhát és cipőt küldött. Későbben annyi pénzt, amely lehetővé tette, hogy Moszkvába utazzam. Hogy mit jelentett számunkra Moszkva, arról napokig, hetekig, hónapokig, évekig mesélhetnék. Megteszem, szűkre fogva, egy vastag könyvbon. Talán egyszer, valamikor megteszem. Most csak anynyit: a művelődésügyi népbiztosságban (a minisztériumban) kaptam munkát, és megismerkedtem Lunacsarszkijjal. Hogy ez mit jelentett, arról is lehetne köteteket írni. Megismerkedtem Zalka Mátéval, aki elvitt a Proletár Írók Szövetségébe, amelynek legkimagaslóbb tagjai ekkor Szerafimovics, Libegyinszkij és Furmanov voltak. Később Fagyejevet is itt ismertem meg, még később Solohovot. Ebben az időben kötöttem barátságot Andersen Nexővel. Életem legnehezebb éveiben barátsággal nézett rám, és harcos barát volt minden pokollal szemben. Szép élet volt a proletár írók élete. De ez a munka, az irodalompolitika, annyi munkát adott, hogy írni nem igen lehetett. Legalábbis nekem nem, akit elragadott az írók nagy politikai tevékenysége. Néhány novellát mégis írtam, melyeknek egy részét meg is találtam és magyarul is kiadtam, őszintén meg kell vallani, hogy még azok az írók is, akik, mint én, nagyon nehezen tanultak meg oroszul, inkább orosz, mint magyar írók voltak. Csak a magam - m -