Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Földeák János: Számadás

FÖLDEÁK JÁNOS SZÁMADÁS Nem hiszem, hogy akadna olyan polgártársam, aki ne volna kényes emiberi mivoltának társadalmi megítélésére. Hát még nemzedéktársaim között! A mai ötvenöt-hatvanévesek, no és az idősebbek is, két világháború élményeit és következményeit cipelik tudatukban, s ezektől nem tudnak szabadulni. Méginkább nem, ha végigkapaszkodták a társadalmi fölemelkedés létráit; akár embertársaik bizalmából, akár önbátorságuk sarkallatára. S hiába a marxi dialektika a történelmi és társadalmi helyzetek összefüggéseinek fölismerésére és megértésére, bizonyos, hogy a mai ötvenöt-hatvanévesek döntő többsége nemegyszer hitetlenkedve tekinti végig életútját, és megilletődve veszi tudomásul mai társadalmi életünkben betöltött funkcióját, közösségi szerepét és tekintélyét. Közéjük tartozom én is; nem dicsekvésből mondom. Az egykori napszámos, segédmunkás fia, amikor harmincöt évvel ezelőtt megkaptam könyvkötői szakképzettségem okmányát, kimondhatatlanul győztesnek éreztem magamat, amiből a kilencsaíazharmmcas évek gazdasági válságából eredő hétévi munkanélkül Tség és osztályhelyzetem fölismerése józanított ki. Csak a munkásság erejébe és az írással kifejezhető igazság győzelmébe vetett hit óvott meg az ellumpenosodástól. . . Ma író vagyok, s jó néhány társadalmi funkció betöltője, és egy állami intézmény igazgatója. Eddig tizenhárom könyv van mögöttem, s a legkülönbözőbb állami állások. Talán már érthető, hogy életsummázásom korszakába jutva, nagyon sokszor miért sorakoztatom egymás után éveimet. Elhinni, hogy az enyémek s hogy összefűződnek. A mezítlábas, jószágokat terelgető gyerkőc, és egy állami intézmény igazgatója — ez a két életpólusom. S közöttük logikusak életévem kapcsai.