Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Vészi Endre: Az út elején

VÉSZI AZ ÜT ENDRE : ELEJÉN Első regényem egy vésnökinas első személyben elmondott lírai én-története. Tizennyolc éves koromban írtam, azzal a vakmerőséggel, az érzések közlésének olyan friss vágyával, ami az ifjúsággal együtt elmúlik. De nem múlik el. sőt fokozódik az igény, egész a kíméletlenségig, hogy az ember megértse önmagát, tetteit, helyét a világban és a társadalomban. Magam választotta tanítóim költők voltak. A vers volt számomra a legjobban megközelíthető, mert ahol tudásom hézagos volt, átsegített a vers pszichológiája és a rátalálás érzékenysége. Úgyszólván semmit sem kaptam készen. Még ma is a hiányaimat pótlom. S ha igaz is, hogy készen semmit sem kaptam, talán csak a szememet a látáshoz, s az érzékenységet a befogadáshoz, gyermekkorom különös, sokrétű világa ma is táplál. Ezerkilencszáztizenhat október 19-én születtem Budapesten, a hetedik kerület egyik zsúfolt utcájában, az Akácfa utca 20. számú házban. Ez az utca a Nagykörút folyamának kis mellékvize: a Rákóczi útból ered és beleszalad a Majakovszkij (egykori Király) utcába. Mi az utca felsőbb szakaszán, a rendezettebb részén laktunk, s csak tizennyolc éves koromban költöztünk a zuhatagos részre, a Wesselényi utca határán túl. Azért a felső szakasz sem volt érdektelen. Elsősorban a tizennégyes számú ház izgatott. Nagy kiterjedésű, földszintes épület, óriás tócsagyűjtő udvarán kézierőre gyártott négykerekű kocsikkal, triciklilkkel. A ház lakóinak egy része alkalmi szállításból, más része muzsikálásból élt. A népes cigánycsaládok művészetet és naturalizmust szállítottak. Itt lakott az ihletett Torma-család. Torma Tóni, gyermekkori barátom, szinte velem párhuzamosan nőtt a művészetbe.