Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Török Sándor: -szerű

itt ferences kolostor, református, unitárius, ágostai evangélikus szász templom, görögkeleti és görög katolikus, zsidó ortodox és neológ zsinagóga s egy baptista imaház. A Transsylvania dísztermében a Nő- és egyéb egyesületek műsoraik közepette éltek, s a céhek dalárdái a házaiban, és bizonyos napokon kamarazene hangjai ennél vagy annál a doktor bácsinál. Ez mind Fogaras, remekbe faragott kis bölcső. Egy tarokkpartiról tudok ebből az időből, ehhez minden szerdán ültek össze dr. Kelemen Adolf rabbi bácsinál. Játszottak: a házigazda, dr. Bíró Lőrinc, a ferences rendház főnöke, Ballá Károly református lelkész s a szakállas, szép görögkeleti vikárius. Egy kis bort töltögetett és a sütemények körül a rabbi néninek segített Árkossy Tamás tiszteletes úr, az unitárius pap, mint a legfiatalabb. Magam negyedik elemista koromban örömteli szopránon énekeltem, aranyos imakendővel a vállamon a zsidó templomban — Moajz cür jesüoszi —, később a szászok dísztermében az ő kemény külön himnuszukat a Héthegyről, azt harsogtuk, egymást vállonölelve álltunk a nehéz asztalok körül; az unitáriusok kultúrdélutánján kis fehér templomukban duettet ábrándoztam az Istennek Nyiredy Rózsikával, már altba hajlón; a református templomban — oldalában nyugszik Árva Bethlen Kata — néha vasárnap délelőtt fújtattam az orgonát. Ha most írni kezdek, fölszállanak a mélyből az illatok, a helyzetek, az emberek, belépnek a szobámba, beléjük vagyok most már öltözve, mint egy bizalmas, meleg és mégis kissé ünnepi ruhadarabba, ez egy palást, ez a „Fogaras", házi-palást. Ügy öltöztet, mint rég meghalt anyámnak a hangja, vagy a szemének a színe, beleöltöztet az emberekbe, a világba. Ezt igyekszem aztán formába rendezni, áttenni írásba, ennyi az egész.