Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Török Sándor: -szerű

TÖRÖK SÁNDOR ; -SZERŰ Önvallomás-szerű életrajzot mond a szerkesztő felkérő levelében. Ez tapintatos dolog és pontos. Fordított sorrendben is ugyanígy érvényes lehetne: adjak életrajz-szerű önvallomást. A fontos, hogy -szerű. Nem is adhatok mást, mert hiszen életemet csak vázlatosan, hozzávetőleg ismerem, s ez kevés, ez ^szerű. Világra bukkantam 1904 késő telén, már tavaszba fordulón, az erdélyi Homoród-Daróc községben. Ennél jelentősebb, átfogóbb, megrázóbb következményekkel járó eseményben azóta sem volt részem; és tulajdonképpen nem tudok róla semmit. Holott mindvégig jelen voltam. Ez engem ma, hatvan éven túl, bánt. Sérelmesnek tartom, hogy az ember ennyire készületlen és elkészületlen. Hogy folyton részt vesz roppant bonyolult cselekvéssorozatokban anélkül, hogy tudatával jelen volna. S ezt a sebemet — közös sebeinket —, ha nem is tudom gyógyítani, de hogy legalább nyalogatva enyhítsem a fájdalmat: kutatom az ember jelenlétét a világ azon dolgaiban, melyekben tevőlegesen részt vesz, miközben a szó szoros értelmében nem tud semmiről. Ez azonban életem első harminc-negyven esztendejében jóformán nem bántott. Aztán nagyon. S most néha alig tűrhetem. Sorsom, tizenkilenc-húsz éves koromig, nagyjából a következő körülmények közé aprított bele. Miután az iskolát végképp odahagytam — tizenöt-tizenhat éves voltam, már éppen befejeztük az első világháborút —, előbb egy sör- és szeszgyárban a kazánt fűtöttem, s mintaképem Winter úr volt, a gépész. Kocsis lettem aztán ugyanott, két meklenburgival a hordókat szállítottuk szét a kocsmákba. Ez is remek volt, állva tudtam hajtani, és zörömbölt utánam a nehéz társzekér. A korcsmárosok pedig nagyszerű dolgokat mondtak el. A pálinkafőzőbe osztottak be azután, ez trágár, nagyviccű banda volt, miket csinál-